226 találat a alkotmány címkével
Az alkotmányba írná Matolcsy György, hogy az új alaptörvény átmeneti rendelkezései is az alaptörvény részét képezik. Az év eleje óta hatályos alaptörvény első módosítását kedden kezdeményezte a nemzetgazdasági miniszter.
Az elmúlt 20 hónapban elfogadott jogszabályokban foglalt radikális változások közül több is veszélyezteti az Európai Unión belül Magyarországnak az alkotmányos demokratikus államoknak kijáró státuszát - jelentette ki Kim Lane Scheppele jogászprofesszor a Princetoni Egyetem Magyarország alkotmányos forradalma címmel kedden megrendezett panelvitán.
Moszkva szerint a szíriai hatóságok hamarosan a népszavazást írnak ki az ország új alkotmányról, amelynek elfogadása "utat nyit a szabad, többpárti választások előtt".
Az osztrák alkancellár és külügyminiszter figyelmeztette uniós kollégáit, hogy a magyar alkotmányról és néhány törvényről zajló vitában ne "pofozzák" Magyarországot, mert azzal csak ellentétes hatást érnének el.
FMH - Eddig nem lehetett biztos abban a megtámadott ember, hogy ha védekezik, nem köt ki maga is a rács mögött. Az alaptörvény esélyt adott arra, hogy megváltozzék a helyzet.
Budapest - A Magyar Nemzeti Galériában megnyílt a Hősök, királyok, szentek - A magyar történelem képei és emlékei című kiállítás. A tárlatot a Munkácsy Alapítvánnyal közösen rendezték.
Székesfehérvár - Szeptember elseje és november eleje között eddig 50 ezren igényelték Magyarország Alaptörvényét, amelyet Kövér László, az Országgyűlés elnöke személyes aláírásával a Magyar Közlöny különkiadásaként lehet igényelni év végéig, a megrendelt példányokat a Magyar Posta kézbesíti.
Nem az alkotmány az új, hanem az alkotmányos hozzáállás, amellyel csökkentették az alkotmány tekintélyét - mondta Sólyom László volt köztársasági elnök a Történelemtanárok Egyletének országos konferenciáján szombaton Budapesten.
Körlevélben hívta fel Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár az iskolaigazgatókat, hogy csütörtökön, az aradi vértanúk emléknapján osszák ki a 10 éves tanulóknak az alkotmány preambulumát, a 14 éveseknek a teljes szöveget - írta honlapján a hvg.hu
Székesfehérvár - A magyar állampolgárok életét meghatározó dokumentum már a Fejér Megyei Önkormányzati Hivatalban is igényelhető, szerdán kihelyezték a Kormányasztalt.
Székesfehérvár - A kormányhivatalok értesítése szerint Alaptörvény Asztala felállítása szükséges a polgármesteri hivatalokban és körjegyzőségeken.
Az Európai Parlament (EP) kedden Strasbourgban megszavazta azt az állásfoglalást, amelyben - nagyrészt a Velencei Bizottság véleményére alapozva - bírálják az új magyar alkotmány elfogadásának módját és annak számos tartalmi elemét.
Az Országgyűlés mai egynapos ülésén újraválaszthatja Paczolay Pétert az Alkotmánybíróság (Ab) elnökévé, emellett dönthet számos javaslat elfogadásáról, így például a büntetőeljárási törvény módosításáról is.
Nem támogatja az öt kormánypárti alkotmánybíró-jelölt megválasztását az MSZP a hétfői titkos szavazáson - ismertette a szocialista képviselőcsoport döntését Mesterházy Attila pártelnök-frakcióvezető.
Székesfehérvár - Sok társasház házirendjében szerepel, hogy kutyát csak a szomszédok beleegyezésével lehet tartani, holott az alkotmánybíróság rég hatályon kívül helyezte az ilyen passzusokat.

Afganisztán albacomp árvíz autó baleset BKV Budapest dunaújváros eu eu-elnökség fehérvár fejér fejér megye fidesz film foci földrengés gyilkosság hoki horoszkóp időjárás iskola izrael jégkorong jobbik kézilabda kiállítás Kína koncert kormány kosárlabda közlekedés labdarúgás Líbia lopás magyar Magyarország médiatörvény mór mszp oktatás orbán viktor parlament per rablás rendőrség Sapa Fehérvár AV19 sport Székesfehérvár traffipax traffipax fejérben tüntetés tűz választás választás 2010 válság velencei-tó videoton videoton fc vihar


| Futball NB I Soproni Liga 2009/2010 - 30. Forduló | ||
|---|---|---|
| máj. 22. 15:00 | ZTE FC Nyíregyháza FC |
4 : 3 |
| máj. 22. 17:30 | Budapest Honvéd FTC |
2 : 0 |
| máj. 23. 17:30 | Szombathelyi Haladás FC Paksi FC |
4 : 0 |
| máj. 23. 17:30 | Diósgyőr FC MTK-Budapest |
2 : 5 |
| máj. 23. 17:30 | Újpest FC Vasas |
1 : 0 |
| máj. 23. 17:30 | Győri ETO FC Videoton FC |
1 : 0 |
| máj. 23. 17:30 | Kecskemét-Ereco DVSC |
1 : 0 |
| máj. 23. 17:30 | Lombard Pápa Termál FC Kaposvár FC |
3 : 1 |