105 találat a bűnügy címkével
FMH - Előzetesben vár további sorsára egy férfi, aki Dunaújvárosban lopott meg egy nőt, a dulakodás közben eltörve annak arccsontját. Egy nagyvenyimi férfit most vittek börtönbe, hogy letöltse korábban kiszabott büntetését.
FMH - Idegesítette áldozata - állította az a belga tanár, aki három véres bűncselekmény elkövetését ismerte be. A belga rendőrség feltehetően újabb sorozatgyilkosság ügyében nyomozhat.
FMH - A rendőrség már el is fogta azt a két személyt, akik egy kézbesítőtől akartak pénzt rabolni, ám akciójuk nem sikerült, mert szétrobbant a postásnál lévő festékpatron.
FMH - Több százezer forintot zsákmányolt az a három férfi, akik egy bicskei telephely irodájába törtek be, s az ott található páncélszekrényt rabolták ki.
FMH - Közüzemi számlák kifizetése helyett elköltötte egy nő azt a pénzt, amit egy idős, gyanútlan nyugdíjas asszonytól vett el havonta. A nőt előzetes letartóztatásba helyezték.
FMH - Hosszú az elmúlt nap rendőrségi krónikája, s főként autós ügyek szerepelnek benne: kábítószer a kartámasz alatt, rongálás bosszúból, autófeltörés. Ezeken kívül azonban bolti lopás is gyarapítja a listát.
FMH - Hihetetlen naívságról tett tanúbizonyságot egy idős néni, aki egy magát rendőrnek kiadó férfinek elhitte, hogy éjszaka ki akarják rabolni, ezért át kell adnia pénzét. Pákozdon családi házakból loptak.
FMH - Már többször volt büntetve az a férfi, aki egy úrhidai házból lopott elektromos gépeket és élelmiszert, talán a téli hónapokra való felkészülés jegyében. Akcióját azonban nem fejezhette be, mert a tulajdonos és szomszédai elkapták...
FMH - Jönnek a hideg napok, így egyre szaporodik a falopások száma is. Legutóbb Ercsiben buktak le a tettesek.
FMH - Ismeretlen tettesek loptak gázolajat teherautókból, amelyekből még az akkumulátort is kiszerelték, több százezer forintos kárt okozva.
Székesfehérvár - Szemtanúk segítségével még a helyszínen, a Csutora temetőben elkapták azt a tolvajt, aki egy nő táskáját lopta el. A tettesről kiderült, több lopás is a lelkén szárad.
FMH - Elfogta a rendőrség azt a 48 éves hajléktalan férfit, aki a gyanú szerint hétfőn életveszélyesen megszúrt egy másik hajléktalant a főváros XI. kerületében - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) az MTI-vel csütörtökön.
Káloz - Szombaton már beszámoltunk egy kálozi dulakodásról, ám a részletek most derültek ki. Három óra körül egy nő tett bejelentést a rendőrségre, hogy gárdista egyenruhában lévő férfiak érkeztek a faluba. Ezután kerekedett verekedés két csoport közt.
FMH - Csoportos garázdaság ügyében indított eljárást a Sárbogárdi Rendőrkapitányság, állampolgári feljelentés nyomán.
FMH - Megölte hangoskodó szomszédjait - négy embert, köztük egy terhes nőt - szombatra virradóra egy férfi a Párizs közeli Rancyban, majd önmagával is végzett.

Afganisztán albacomp autó bajnai baleset BKV Budapest bűnügy dunaújváros ebel fc fehérvár fehérvár fejér fejér megye fidesz film foci földrengés forgalomkorlátozás gyilkosság H1N1 hoki horoszkóp időjárás izrael jégkorong jobbik kézilabda kiállítás Kína king's city koncert kosárlabda közlekedés labdarúgás máv mór mszp oktatás per rablás rendőrség roma sport sukoró szdsz Székesfehérvár traffipax tragédia tűz új influenza útinform választás választás 2010 válság velencei-tó videoton videoton fc vonat zene


| Futball NB I Soproni Liga 2009/2010 - 18. Forduló | ||
|---|---|---|
| márc. 12. 19:00 | FTC Nyíregyháza FC |
- : - |
| márc. 13. 14:30 | MTK-Budapest Szombathelyi Haladás FC |
- : - |
| márc. 13. 14:30 | Paksi FC Vasas |
- : - |
| márc. 13. 15:00 | Videoton FC Lombard Pápa Termál FC |
- : - |
| márc. 13. 16:00 | Kaposvár FC ZTE FC |
- : - |
| márc. 13. 16:00 | Győri ETO FC Kecskemét-Ereco |
- : - |
| márc. 13. 17:30 | DVSC Budapest Honvéd |
- : - |
| márc. 14. 17:30 | Újpest FC Diósgyőr FC |
- : - |