221 találat a iszapömlés címkével
Az Országgyűlés hétfőn határozatban mondta ki, hogy döntően a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt.-t tartja felelősnek a kolontári vörösiszap-katasztrófáért; egyetértve ezzel az ügy kivizsgálásra létrehozott bizottság jelentésével.
Az OKF honlapján közzétett összesítés szerint a 38,3 milliárd forint a katasztrófavédelem, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) és az egyéb szervezetek - Honvédelmi Minisztérium, rendőrség, és az önkormányzatok - költsége.
Terhelő vallomást tettek egymásra a nyomozás során a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt. alkalmazottai, akik ellen tíz napja emelt vádat a Veszprém Megyei Főügyészség a vörösiszap-katasztrófa ügyében - értesült az MTI Hírcentrum.
Budapest - Egy nappal az iszapömlés előtt már jelezték a rendellenességet a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt. műszerei a vörösiszap-tározónál, a gátszakadás előtt másfél órával pedig már vészjelzéseket adtak - értesült az MTI Hírcentrum.
Az időjárás függvényében januárban befejezik a vörösiszap-katasztrófa sújtotta térségben azoknak az átrakóknak a rekultiválását, amelyekbe a vízfolyások kotrásából származó szennyező anyagot vitték, mielőtt azt az ajkai timföldgyár területén kijelölt lerakóba szállították.
Veszprém - A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) gazdaságvédelmi főosztálya befejezte a több halálos áldozatot követelő vörösiszap-katasztrófa miatt indított nyomozást, és mind a 15 gyanúsított esetében vádemelést javasolt - közölte a rendőrség.
A kolontári vörösiszap-katasztrófát vizsgáló bizottság elfogadta a felelősöket megnevező és okokat feltáró jelentését: eszerint elsősorban a MAL Zrt. a felelős, valamint a közreműködő hatóságok, és a jogalkotó is.
FMH - A vörösiszap-katasztrófa első évfordulóján nagyjából száz elismerést osztottak ki minap a devecseri megemlékezés helyszínén. De van ezzel egy kis baj.
Devecser - Kárenyhítés, zöldkár, melléképületek pótlása - ezekkel az ügyekkel keresték fel az állampolgári jogok biztosát vörösiszap-károsultak. Nagy volt az érdeklődés.
Nem erősítette meg a Nemzeti Nyomozóiroda a vörösiszap-katasztrófát vizsgáló parlamenti bizottság elnökének múlt heti bejelentését, miszerint robbantás okozta volna a kolontári zagytározó átszakadását.
Befejeződött a tavaly októberi vörösiszap-katasztrófában elöntött mezőgazdasági területek mentesítése, a helyreállított termőföldeken nincs szükség a termelés korlátozására, a gazdák bármit termeszthetnek - mondta Szabó Csaba miniszteri megbízott a helyreállított külterületek bejárását követően kedden Kolontáron.
Kolontár, Devecser – Helyszíni bejáráson tekintette meg Pintér Sándor belügyminiszter és Bakondi György katasztrófavédelmi főigazgató a vörösiszappal sújtott térségben az újjáépítést.
Kolontár után Devecserben is megkezdték a beköltözést új otthonaikba a tavaly októberi vörösiszap-katasztrófa károsultjai, a lakóparkban pénteken tizenegy családnak adják át házuk kulcsait - tájékoztatta az Újjáépítési Kormányzati Koordinációs Központ parancsnoka az MTI-t.
Július 1-jével véget ér a csaknem kilenc hónapja tartó állami felügyelet a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt. gyárában; a tavaly októberi vörösiszap-katasztrófát követően bevezetett egyedülálló jogintézmény tevékenységéről és az elvégzett feladatokról több száz oldalas zárójelentés készült - mondta Kossa György, az állami felügyelet vezetője csütörtökön az MTI-nek.
Sikeresnek értékelte a katasztrófavédelmi kormánybiztos a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt. állami felügyeletét, amely június 30-án véget ér; Bakondi György ezt a vörösiszap-katasztrófával összefüggő munkájáról beszámoló budapesti sajtótájékoztatón mondta hétfőn.

Afganisztán albacomp árvíz autó baleset BKV Budapest dunaújváros eu eu-elnökség fehérvár fejér fejér megye fidesz film foci földrengés gyilkosság hoki horoszkóp időjárás iskola izrael jégkorong jobbik kézilabda kiállítás Kína koncert kormány kosárlabda közlekedés labdarúgás Líbia lopás magyar Magyarország médiatörvény mór mszp oktatás orbán viktor parlament per rablás rendőrség Sapa Fehérvár AV19 sport Székesfehérvár traffipax traffipax fejérben tüntetés tűz választás választás 2010 válság velencei-tó videoton videoton fc vihar


| Futball NB I Soproni Liga 2009/2010 - 30. Forduló | ||
|---|---|---|
| máj. 22. 15:00 | ZTE FC Nyíregyháza FC |
4 : 3 |
| máj. 22. 17:30 | Budapest Honvéd FTC |
2 : 0 |
| máj. 23. 17:30 | Szombathelyi Haladás FC Paksi FC |
4 : 0 |
| máj. 23. 17:30 | Diósgyőr FC MTK-Budapest |
2 : 5 |
| máj. 23. 17:30 | Újpest FC Vasas |
1 : 0 |
| máj. 23. 17:30 | Győri ETO FC Videoton FC |
1 : 0 |
| máj. 23. 17:30 | Kecskemét-Ereco DVSC |
1 : 0 |
| máj. 23. 17:30 | Lombard Pápa Termál FC Kaposvár FC |
3 : 1 |