382 találat a mór címkével
A Fővárosi Törvényszék jogerősen, bűncselekmény hiányában, felmentette a hamis tanúzás vádja alól azt a családot, amelynek tagjai a főügyészség szerint alibit igazoltak az akkor még a móri gyilkosságokkal vádolt Kaiser Edének.
Mór - Horváth András országgyűlési képviselő látogatott el a heti piacra az MSZP helyi szervezetének meghívására.
Mór - A móri úszók az elmúlt hétvégén Pozsonyban álltak rajtkőre, az ORCA CUPA nemzetközi versenyen, ahol kilenc ország közel 700 versenyzővel képviselte magát.
Mór - Folytatódik a városi MSZP által szervezett rendhagyó képviselői fogadóórák sorozata.
Mór, Súr - Ma tíz éve, hogy a móri Erste bankban kilenc ember halálával végződött a rablás. Az egyik elkövető öngyilkos lett, a másik börtönben. Az áldozatok hozzátartozói küszködnek.
Mór - Rekordszámú, 172 bormintát neveztek az idei móri borvidéki versenyre, ahol három nagyarany is született.
Mór - A lehető legjobb helyre került az idén az Ezerjó Fakanálforgató fantázianévvel illetett főzőverseny, baráti találkozó, ami szervesen illeszkedett a Szent György Hegyi Vigasságok programjaihoz.
Mór - Hamarost államosítják az önkormányzat tulajdonában levő városi kórházat. A tulajdonváltás következtében nem csorbul az ellátás - hangsúlyozta a főigazgató a csütörtöki fórumon.
Fejér megye - Két nagy hegyvidéki és egy országos borverseny helyszíne lesz Fejér megye pénteken.
Árkipuszta - Három éve van buszmegállója Mór felé az árkipusztaiaknak - már ez is nagy szó ott, ahol víz, út is küszködve létesülhetett. És a megállót hirdető felirat még ennél is rendhagyóbb.
Mór - Nyárádszeredai középiskolások vendégeskedtek a Perczel Mór szakképzőben. Ezzel a mostani vendéglátók egy korábbi látogatását viszonozták. Az együttlét emlékét kis székelykapu őrzi.
Mór - Két balesetről kaptunk hírt kedden, egyik sem volt súlyos.
Nemrég a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével tüntették ki a móri Nagy Benedek szobrászművészt, akivel a kitüntetés kapcsán beszélgettünk. Nehezen találtunk időpontot, mert az alkotó igen elfoglalt...
Mór - Az erdélyi testvértelepülés, Nyárádszereda harminc polgára tett állampolgársági esküt csütörtökön a kisvárosban. Honosításuk tiszteletére kopjafát állítottak és fát ültettek.
Mór - A helybeli gyermek és felnőtt kórusok hangversenyét rendezik meg április 21-én, szombaton, 17 órától a szabadidőközpontban. A találkozó szervezője a Móri Vegyeskar.

Afganisztán albacomp árvíz autó baleset BKV Budapest dunaújváros eu eu-elnökség fehérvár fejér fejér megye fidesz film foci földrengés gyilkosság hoki horoszkóp időjárás iskola izrael jégkorong jobbik kézilabda kiállítás Kína koncert kormány kosárlabda közlekedés labdarúgás Líbia lopás magyar Magyarország médiatörvény mór mszp oktatás orbán viktor parlament per rablás rendőrség Sapa Fehérvár AV19 sport Székesfehérvár traffipax traffipax fejérben tüntetés tűz választás választás 2010 válság velencei-tó videoton videoton fc vihar


| Futball NB I Soproni Liga 2009/2010 - 30. Forduló | ||
|---|---|---|
| máj. 22. 15:00 | ZTE FC Nyíregyháza FC |
4 : 3 |
| máj. 22. 17:30 | Budapest Honvéd FTC |
2 : 0 |
| máj. 23. 17:30 | Szombathelyi Haladás FC Paksi FC |
4 : 0 |
| máj. 23. 17:30 | Diósgyőr FC MTK-Budapest |
2 : 5 |
| máj. 23. 17:30 | Újpest FC Vasas |
1 : 0 |
| máj. 23. 17:30 | Győri ETO FC Videoton FC |
1 : 0 |
| máj. 23. 17:30 | Kecskemét-Ereco DVSC |
1 : 0 |
| máj. 23. 17:30 | Lombard Pápa Termál FC Kaposvár FC |
3 : 1 |