285 találat a oktatás címkével
Székesfehérvár - Emelt szinten a végzősök törpe kisebbsége vágott neki a hétfői magyar írásbelinek. Középszinten nem voltak nehezek a feladatok: egy megkérdezett szaktanár szerint az egyik választható kifejtős téma például egyenesen általános iskolai tananyag...
Elkészült a Nemzeti alaptanterv végleges változata - jelentette be Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) szombati küldöttgyűlésén a fővárosban. Az oktatási államtitkár azt mondta, minden kósza hír, amely a Budapesti Corvinus Egyetem vagy egy-egy vidéki főiskola bezárásáról szól, nem igaz.
A következő tanévben biztosan nem fog változni az iskolai szünet hossza - mondta az oktatásért felelős államtitkár pénteken az MTI-nek Balatonalmádiban, ahol egy iskolai segítő hálózat kiépítését célzó kistérségi projekt nyitórendezvényét tartották.
A felsőoktatásban a hallgatók 43 százaléka vállal tanulmányai mellett munkát.
Az általános iskolák 2013. január 1-je után is önkormányzati tulajdonban maradnak, az állam csak az oktatást, illetve az ahhoz kapcsolódó feladatokat veszi át, illetve finanszírozza - közölte a Belügyminisztérium önkormányzati helyettes államtitkára egy keddi budapesti önkormányzati konferencián.
Szaktanácsadók segítik majd a nevelők, oktatók munkáját, amelynek köszönhetően átalakul, szakszerűbbé válik a pedagógus-továbbképzési rendszer - nyilatkozta a Magyar Nemzet csütörtöki számában Kaposi József, az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet főigazgatója.
Elvi döntés született a kormányban arról, hogy nem a megalakuló járási kormányhivatalokhoz, hanem a Nemzeti Erőforrás Minisztériumhoz (Nefmi) delegálják a 2013 januárjától államosított iskolákkal kapcsolatos oktatásirányítási feladatokat - írta a Népszabadság pénteken, kormányzati forrásokra hivatkozva.
Székesfehérvár - A semmiből is lehet valami. A nulla serény és okos. Így hát nincs más hátra, mint kimondjuk: Éljen a nulla! Egyet kell, hogy értsünk az előbbiekkel, pláne egy nagyszabású matematika verseny díjkiosztóján.
A szülők is tájékozódhatnak arról, hogy gyermekük oktatásában milyen eredményeket ért el az adott iskola.
Székesfehérvár - Egyszerűsödött a januártól életbe lépett új jogszabályokkal a szakképzés, de veszélybe kerültek a tanműhelyek és a hiányszakmákra is kevesebb jut.
Pénteken lejár a jelentkezési határidő a középfokú felvételi eljárásban - hívta fel a figyelmet az Oktatási Hivatal szerdán az MTI-hez eljuttatott közleményében.
Egyes településeken már bevezették a gondozási díjat a városi fenntartású bölcsődékben, sok helyen azonban csak a költségvetés elfogadása után döntenek arról, hogy a jogszabályi lehetőséggel élve az étkezési hozzájáruláson túlmenően kérjenek-e ilyen díjat a gyermekek után a szülőktől. Cser-Palkovics András elmondta, Székesfehérvár nyárig biztosan nem vezeti be a bölcsődei gondozási díjat.
Andrulla Vasziliu EU-biztos megbeszélést folytatott pénteken Brüsszelben Jávor Andrással, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium közigazgatási államtitkárával, és egyetértésre jutott vele abban: Hoffmann Rózsa oktatási ügyekben illetékes államtitkár Brüsszelbe utazik, hogy megvitassa az Európai Bizottságban a magyar közoktatási, valamint felsőoktatási törvénnyel kapcsolatban felmerült aggodalmakat.
FMH - Az iskolarendszeren kívüli felnőttképzők is megfelelnek a kor kihívásainak. Magas szintű képzést kínálnak, melyek többsége a piac szereplőinek igényeihez igazodik.
A parlament elfogadta a nyelvvizsga-amnesztiát, de a döntést, hogy megkaphatják-e azon végzett hallgatók is oklevelüket, akik nem tettek nyelvvizsgát, az intézményekre hagyta.

Afganisztán albacomp árvíz autó baleset BKV Budapest dunaújváros eu eu-elnökség fehérvár fejér fejér megye fidesz film foci földrengés gyilkosság hoki horoszkóp időjárás iskola izrael jégkorong jobbik kézilabda kiállítás Kína koncert kormány kosárlabda közlekedés labdarúgás Líbia lopás magyar Magyarország médiatörvény mór mszp oktatás orbán viktor parlament per rablás rendőrség Sapa Fehérvár AV19 sport Székesfehérvár traffipax traffipax fejérben tüntetés tűz választás választás 2010 válság velencei-tó videoton videoton fc vihar


| Futball NB I Soproni Liga 2009/2010 - 30. Forduló | ||
|---|---|---|
| máj. 22. 15:00 | ZTE FC Nyíregyháza FC |
4 : 3 |
| máj. 22. 17:30 | Budapest Honvéd FTC |
2 : 0 |
| máj. 23. 17:30 | Szombathelyi Haladás FC Paksi FC |
4 : 0 |
| máj. 23. 17:30 | Diósgyőr FC MTK-Budapest |
2 : 5 |
| máj. 23. 17:30 | Újpest FC Vasas |
1 : 0 |
| máj. 23. 17:30 | Győri ETO FC Videoton FC |
1 : 0 |
| máj. 23. 17:30 | Kecskemét-Ereco DVSC |
1 : 0 |
| máj. 23. 17:30 | Lombard Pápa Termál FC Kaposvár FC |
3 : 1 |