440 találat a tüntetés címkével
Budapest, Kishantos - Szimpátiatüntetést szervez május 10-én, csütörtökön Budapesten a Kossuth térre Ángyán József professzor mellett az Élőlánc Magyarországért mozgalom.
Vlagyimir Putyin, márciusban megválasztott elnök beiktatása ellen tiltakoztak vasárnap Moszkvában több mint húszezren.
A világ sok országában felvonulásokkal, szakszervezeti rendezvényekkel ünnepelték kedden május 1-jét. A résztvevők számos helyütt a kormány címére politikai és gazdasági követeléseket fogalmaztak meg.
Budapest - Demonstrációt tart szombaton a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ) Budapesten, az Auchan Szentendrei úti áruházánál a dolgozók elmarad bérkompenzációja miatt.
Nyugdíjalapjuk megcsapolása miatt tüntető dokkmunkások és teherautósofőrök csaptak össze a rendőrökkel Athénban pénteken.
Szimpátiatüntetést tartottak Tulassay Tivadar, a Semmelweis Egyetem (SE) leköszönő rektora mellett az oktatási intézmény belső kertjében hétfő délután Budapesten.
Budapest - Hajnali kettő körül engedték ki az első, még pénteken este a Szabadság hídról előállított tüntetőt a IX. kerületi kapitányságról. Tálos Lőrinc az MTI-nek megerősítette: az illetőt négy társával együtt közlekedési szabálysértéssel gyanúsították meg.
Tüntetők hatoltak be csütörtökön kora este az V. kerületben található Bank Centerbe, ahol egy petíciót akartak átadni a Nemzetközi Valutaalap (IMF) képviselőjének.
Egyetemfoglaláshoz kevesen voltak, így inkább csak forgalmat lassított a Hallgatói Hálózat.
Együtt egy új köztársaságért! címmel tartott demonstrációt a Magyar Szolidaritás Mozgalom szombaton 15 órától a Parlament előtt. A Kossuth téren összegyűlt 8-10 ezer demonstráló Orbán Viktor lemondását követelte.
Béremelésért tüntető szénbányászok zárták le csütörtökön a Hunyad megyei Petrozsényben az Erdélyt Olténiával összekötő 66-os számú főutat.
A Jobbik szerint a rendőrség állításával szemben igenis eltűntek videofelvételek és a belső rádióforgalmazás egyes hangfelvételei a 2006-os tüntetéseken végrehajtott rendőri intézkedésekkel kapcsolatban, ezért az ellenzéki párt feljelentést tesz a legfőbb ügyésznél - jelentették be ellenzéki országgyűlési képviselők szerdai sajtótájékoztatójukon.
Több mint hatszáz tüntetővel szemben intézkedett a rendőrség a hétfői moszkvai és szentpétervári ellenzéki megmozdulásokon. A tiltakozások folytatódnak - közölték a szervezők.
A parlament hétfőn elfogadta azt a törvényjavaslatot, amely közkegyelmet ad mindazoknak, akik ellen büntetőeljárás indult az LMP tavaly december 23-i, az Országház épülete körül tartott demonstrációjában való részvételük miatt.
Nem klubdélutánra, hanem tömegtüntetésre készül szombaton a Magyar Szolidaritás Mozgalom (Szolidaritás) - jelentette ki hétfői budapesti sajtótájékoztatóján Kónya Péter, a szervezet egyik társelnöke.

Afganisztán albacomp árvíz autó baleset BKV Budapest dunaújváros eu eu-elnökség fehérvár fejér fejér megye fidesz film foci földrengés gyilkosság hoki horoszkóp időjárás iskola izrael jégkorong jobbik kézilabda kiállítás Kína koncert kormány kosárlabda közlekedés labdarúgás Líbia lopás magyar Magyarország médiatörvény mór mszp oktatás orbán viktor parlament per rablás rendőrség Sapa Fehérvár AV19 sport Székesfehérvár traffipax traffipax fejérben tüntetés tűz választás választás 2010 válság velencei-tó videoton videoton fc vihar


| Futball NB I Soproni Liga 2009/2010 - 30. Forduló | ||
|---|---|---|
| máj. 22. 15:00 | ZTE FC Nyíregyháza FC |
4 : 3 |
| máj. 22. 17:30 | Budapest Honvéd FTC |
2 : 0 |
| máj. 23. 17:30 | Szombathelyi Haladás FC Paksi FC |
4 : 0 |
| máj. 23. 17:30 | Diósgyőr FC MTK-Budapest |
2 : 5 |
| máj. 23. 17:30 | Újpest FC Vasas |
1 : 0 |
| máj. 23. 17:30 | Győri ETO FC Videoton FC |
1 : 0 |
| máj. 23. 17:30 | Kecskemét-Ereco DVSC |
1 : 0 |
| máj. 23. 17:30 | Lombard Pápa Termál FC Kaposvár FC |
3 : 1 |