467 találat a válság címkével
Június 17-én lesznek az újabb választások Görögországban - közölte az athéni államfői hivatal szerdán a köztársasági elnöknek a parlamenti pártok vezetőivel folytatott déli tanácskozása után.
Vidéken járva feltűnő, hogy egyre több családi házon van kint az Eladó tábla.
Az építőanyag ipar nehéz helyzetben van, állami támogatásra lenne szükség ezen a téren is.
Az olasz kormányfő szerint az euróövezeti adósságválságnak "majdnem vége". Mario Monti tokiói látogatásán nyilatkozott erről, jelentéktelennek minősítve annak kockázatát, hogy a spanyol gazdaság problémái továbbfertőznék Európát.
Az OECD tagállamaiban egyre inkább nőnek a jövedelmi egyenlőtlenségek, ezt a folyamatot a gazdasági válság még fel is erősítette - mutat rá a nemzetközi szervezet egyik legutóbbi tanulmánya, amelynek főbb megállapításait Michael Förster, a nemzetközi szervezet vezető kutatója ismertette csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.
Görögország történelmének legnagyobb pénzügyi válsága kellős közepén nagyjából egymilliárd euró (290 milliárd forint) értékben vásárolt fegyvereket és hadianyagokat európai partnereitől - derült ki egy szerdán Brüsszelben közzétett jelentésből.
A nagy tehetségek utáni hajsza népszerű magyarázat a vezérigazgatók csillagászati fizetésére. Alig van azonban olyan nemzetközi nagyvállalat, amelyet nem a székhelye szerinti nemzetiségű emberek irányítanak. Ez rossz hír a részvényeseknek, akik olcsóbban "vehetnének" vezetőket külföldön.
Székesfehérvár - Milyen válaszokat adott Magyarország és Európa egy része a gazdasági és társadalmi világválságra 1929-1939 között? - erre a kérdésre próbált választ adni a Kodolányi János Főiskola februári szabadegyetemi előadásában Zachar Péter Krisztián főiskolai tanár.
Száznál több európai bankra jelentett be negatív hitelminősítői lépést csütörtökön a Moody's Investors Service, arra a véleményére hivatkozva, hogy az euróövezeti válság kedvezőtlen és elhúzódó hatásai "nagyon nehéz" működési környezetet teremtenek az európai bankok számára.
Székesfehérvár - A témáról konferencia lesz február 16-án, csütörtökön 15 óra 30-tól a Megyeházán. A részletekről hétfőn Árgyelán János megyei képviselő, a Jobbik frakcióvezetője tájékoztatta a sajtót.
A görög parlament elfogadta vasárnap éjjel az Európai Unióval és a Nemzetközi Valutaalappal kialkudott, vitatott megszorító intézkedéseket.
A lakosság jelentősen csökkentette kiadásait a gazdasági válság hatására, az egészségügyi kiadásokra még mindig sokat költünk...
Budapest - Hat év alatt immár harmadszor néz pénzügyi-finanszírozási válság elé az ország. Az év elejétől ismét látványosan gyengült a forint, emelkedtek a kamatok, az állampapírokat csak irreális hozamok vállalásával sikerül eladni. A mostani finanszírozási nehézségekben a fő okok a hazai politikából és gazdaságpolitikából erednek – állapította meg a GKI Gazdaságkutató legfrissebb elemzése.
Újabb lökést ad a japán népesedési válság mélyülésének, hogy egy minap közzétett demográfiai jelentés szerint a helyi fiatalok jelentős részét nem érdekli a szex - adta hírül szerdán a BBC brit közszolgálati televízió hírportálja.
Megbeszélés kezdődött péntek reggel a miniszterelnök parlamenti dolgozószobájában.

Afganisztán albacomp árvíz autó baleset BKV Budapest dunaújváros eu eu-elnökség fehérvár fejér fejér megye fidesz film foci földrengés gyilkosság hoki horoszkóp időjárás iskola izrael jégkorong jobbik kézilabda kiállítás Kína koncert kormány kosárlabda közlekedés labdarúgás Líbia lopás magyar Magyarország médiatörvény mór mszp oktatás orbán viktor parlament per rablás rendőrség Sapa Fehérvár AV19 sport Székesfehérvár traffipax traffipax fejérben tüntetés tűz választás választás 2010 válság velencei-tó videoton videoton fc vihar


| Futball NB I Soproni Liga 2009/2010 - 30. Forduló | ||
|---|---|---|
| máj. 22. 15:00 | ZTE FC Nyíregyháza FC |
4 : 3 |
| máj. 22. 17:30 | Budapest Honvéd FTC |
2 : 0 |
| máj. 23. 17:30 | Szombathelyi Haladás FC Paksi FC |
4 : 0 |
| máj. 23. 17:30 | Diósgyőr FC MTK-Budapest |
2 : 5 |
| máj. 23. 17:30 | Újpest FC Vasas |
1 : 0 |
| máj. 23. 17:30 | Győri ETO FC Videoton FC |
1 : 0 |
| máj. 23. 17:30 | Kecskemét-Ereco DVSC |
1 : 0 |
| máj. 23. 17:30 | Lombard Pápa Termál FC Kaposvár FC |
3 : 1 |