Nagyi sütije: megvannak a győztesek!
Székesfehérvár - Az idei volt a tizennegyedik Nagyi kedvenc karácsonyi süteménye verseny. Az ötlet a Szabadművelődés Házából indult, ott élte meg a tizenhárom esztendőt, tiniként lapunk istápolja.
Amíg a szigorúnak kikiáltott, de inkább tanácstalan zsűri - annyi finom sütemény sorakozott az asztalokon, hogy nem volt könnyű a döntés - munkálkodott, a másik terembe megérkezett a Télapó, hogy segítői közreműködésével kihirdesse a rajzpályázat eredményét.
A rajzok készítői közül az első helyre került Rapai Ditmár, második lett Grimm Nóra munkája, a harmadik helyet Varga Laura Dana érdemelte ki, ők székesfehérvári gyerekek.
Különdíjat kapott a dégi Marekkel Tibor és Marekkel Zoltán, az ercsi Hallgató Levente László és az isztiméri Régi Ákos.
|
A süteményverseny első helyezettje az úrhidai Fister Jánosné lett, őt követte a kincsesbányai Mezei Istvánné, majd a fehérvári Szabó Imréné vehette át ajándékát.
A Vörösmarty Rádió különdíját a bodajki Janus Józsefné vehette át, de különdíjat kapott a bodajki Sárkány Ferencné, a pákozdi Patkós Imréné, a fülei Vinter Józsefné, a gyúrói Tóth Sándorné, és jenői Mákszem Margaréta.
A Dr.Oetker, a Cerbona, a fehérvári Szezám népművészeti és ajándékbolt, a konyhafelszerelések boltja, és belvárosi lakástextil bolt ajándékait vitték haza a nyertesek.
|
Címkék: nagyi sütije
- Márkus Hilda |
- 2009 12 15 |
- 14:06
Szeretnék pár szót hozzászólni a Nagyi sütiversenyhez.
Én már több éve rendszeres "résztvevője" voltam a süti versenynek. Mindig nagyon jól éreztem magam, még A Szabadművelődés Háza rendezvényein is.
Most gondoltunke egyet Boglárka unokámmal, s Ő is "benevezett" a rajzával.
Most történt olyan, hogy "a hóhért akasztják", én nem, de az uncsi bekerült!!! Nagy volt az öröm... - pláne, hogy a nagyi meg nem!!!
Aztán mégis együtt voltunk a díjak kiosztásánál! Együtt örültünk!!!
Gratulálok a Fejér Megyei Hírlap összes dolgozójának a sikeres lebonyolításért!
Jövőre, úgyanitt! Akkor lehetséges, hogy már bekerülök!
Kellemes karácsonyi ünnepeket!
Márkus Hilda



iwiw
Delicious
Digg
Facebook
GReader
URLGuru
StumbleUpon
Tumblr
Twitter



















Hozzászólások »
Eddig összesen 1 hozzászólás érkezett.