Cozma-ügy: N. Győző szerint Marian Cozma szíven szúrásáért egy ember felelős
Marian Cozma szíven szúrásáért "egy ember a felelős" - állította a 32 éves N. Győző, a Cozma-gyilkosság egyik gyanúsítottja vasárnap este a TV2 Napló című műsorában.
Marian Cozma "kinézetre inkább maffiózónak tűnt, mint egy sportolónak" és "ezt a magas srácot" már többen is nézték a táncstílusa miatt, mert aki csak elment mellette, szinte mindenkit meglökött - mondta N. Győző a veszprémi Patrióta lokálban 2009. február 8-án hajnalban történtekről.
"Szemmel látható volt, hogy ez a srác agresszívan viselkedik" - tette hozzá N. Győző, megjegyezve, hogy aztán a "közelségébe került" és őt is többször meglökte.
A lökdösődés indulatosabbra sikerült, de azt "nem hinném, hogy én ütöttem először" - adta elő védekezésül a gyanúsított, megjegyezve ugyanakkor: lehetséges, hogy kettőjük között "kezdődött el ez az incidens". Állítása szerint a kézilabdások is "kivették a részüket" és "a "kölcsönös agresszió miatt alakult ki ez a verekedés".
N. Győző szerint nem volt tömegverekedés a lokálban, csak három-négy ember pofozkodott mindkét oldalról, s szerinte "jó kis bunyó volt (...), ezek a srácok jól kiosztottak minket".
A gyanúsított a verekedésen túl azt ismerte el a tévéműsorban, hogy az utcán fejbe rúgott valakit, ám állítása szerint ő azt hitte, hogy egyik barátja fekszik a földön, s a "fölé hajoló srác" ütni akarja. (Valójában N. Győző Zarko Sesumot, az MKB Veszprém és a szerb válogatott kézilabdázóját rúgta fejbe, aki a szíven szúrt Marina Cozma fölé hajolt - mint ez a rendőrség több nyilatkozatából ismert már a bűntett elkövetése óta.)
N. Győzőnek állítása szerint nem volt tudomása arról, hogy ott valaki meghalt. Erről csak akkor szerzett tudomást, miután kialudta magát, majd R. Sándor barátjával kocsival elindult Ausztriába és az autó rádiójából hallott a halálesetről - hangoztatta a tévéműsorban a társtettesként elkövetett emberöléssel gyanúsított N. Győző. Rajta kívül az ügyben ezzel a bűncselekménnyel még R. Sándort és Sz. Ivánt gyanúsítják.
Marina Cozmát 2009. február 8-án hajnalban gyilkolták meg a veszprémi Patrióta lokál előtt. A segítségére siető sporttársait, - Zarko Sesumot, a szerb, Ivan Pesicet, a horvát kézilabda-válogatott tagját, az MKB Veszprém játékosait - életveszélyesen megsebesítették, mindketten súlyos műtéten estek át.
Címkék: tv2, cozma-gyilkosság, napló
- Zolesz |
- 2010 03 10 |
- 19:24
mi a fenéért védekeztek.
Öltetek most bűnhődtök ez vár a gyilkosokra.
Nem érdemeltek szánalmat, sem segítséget.
Egy Mkb Szurkoló R.I.P. MARIAN COZMA
- r. sándor édesapja |
- 2010 02 8 |
- 11:21
S.O.S.!!!!!! Rafael Sándor vagyok a Cozma gyilkossággal gyanúsított R.Sándor édesapja .HA TUD VALAKI SEGÍTENI SEGÍTSEN !!! A fiam beszélőjén elmondta,mi hogy történt. A fiam nem szokott inni , se nem kábítószerezni, akkor sem ivott , se nem kábítózott. Egy igen barátságos család szerető szimpatikus ember . Elmentek a Patrióta bárba nem tudom miért pont oda.De azt tudom,hogy a fiam és barátja N.Győző és P.Gábor nagyon jól érezték magukat.Az áldozat és barátjai szintén ugyan úgy semmi ara utaló jel nem volt ,hogy itt lenne egyetlen haragosa bár kinek. A fiam és társasága ami három főből állt több mint fél órát szórakoztak amikor úgy döntöttek, hogy táncolnak . Ahogy nyilatkozott is N.Győző ügyvédje,hogy az áldozat erejénél és a nagyságánál fogva nem akart elférni. Amiről túlságosan finoman próbálnak nyilatkozni túlságosan részeg volt.Mikor kitört a balhé a 170 cm magas N.Győző letiporta az áldozatot a földre , ha az áldozat nem lett volna tóttál részeg ez egyszerűen lehetetlen lett volna. Ezt látván az áldozat barátjai N.Győzőt felismerhetetlenségig szét rugdosták.A fiamat N.Győző segítségére indulásakor egy üveggel úgy fejbe vágták, hogy egy 15cm-es repedés keletkezet a fején.Mikor fel eszmélt örült,hogy élve eltudott menekülni!!! Az áldozat és barátjai,beleértve azokat a jógi személyeket akiket a homály fed, ki mentek a szórakozó elé az utcára , az enyingi cigányok viszont az emeleten mulattak.Nem tudom az áldozat társasága hány személyből állt. De ha bárki közéjük ment volna, hogy az áldozatot leszúrja biztos ,hogy látta volna ki a tettes. Létezhet ilyen,hogy senki sem látta? Vakok voltak,vagy annyira ittasak ? Vagy talán takargatnak valakit? Mert az én fiam nem volt,ő nem gyilkos!!!!!!! Ezt a száz százalékos bizonyítékot a SZAKÉRTÖK TÁMASZTJÁK ALÁ!!!! Mivel a gyilkos jobb kezes a fiam viszont bal kezes. A fiam rossz állapotban volt a fejsérülése miatt, az egész arcát vér borította.A kamerán látható hogy pólója is tiszta vér volt . Miért vágták úgy a kamera szalagját, hogy egy értelműen bizonyítani akarnak vele.Miért nem adják le az egész filmet talán már az is elég volna,hogy az egész világ meg tudja az igazságot és tudnánk,hogy ki a gyilkos. Miért illusztrációs filmet adnak le hiszen meg van az eredeti. Mivel a fiamat az ügy meg történte után 24 órán belül gyilkosnak nevezték.Miért volt még 27 gyanúsított?! 2010.február.01-én még négy gyilkos gyanúsított volt, majd két napra rá már csak három. A negyedik egy szocialista képviselő. Viszont az aki azt állítja hallotta, hogy a csoki szúrt (R.Sándor) , ez a személy egy veszprémi alvilági ember, lásd Szt.Iván mellet a képen az 500-as mercedes mellett együtt láthatók !!!!!!!! A vallomása után házi őrizetet kapott. A mai napig 14 gyanúsított van letartoztatva , ebből három személy van gyilkossággal vádolva.Tehát valakik ártatlanok!!!!!!! De ki az igazi gyilkos????? Mivel a fiamra olyan dolgokat próbálnak ráverni, aminek sem alapja sem alá támasztott bizonyítéka sincs!!!!!! Talán az ügyben fel kért jós asszony látásait akarják ráverni???!!! Mivel a veszprémi fő ügyészség úgy fejezte ki magát , ha nem lesz elegendő bizonyíték akkor is elítélik őket (15-20 év) .Talán ez mind azért van mert, próbálják elhitetni a világgal , hogy a cigányok is tudnak gyilkosok lenni . Mi mindenkinek a barátai vagyunk! Mi sosem voltunk és sosem leszünk GYILKOSOK !!!!! Mert mi isten félő és isten tisztelő emberek vagyunk ,nekünk van istenünk és hitünk !!!! Mi szeretjük az embereket és nem ártanánk senkinek!!!!!
A világ összes lakosától kérek Jogi és Etnikai segítséget ha tudnak , hogy ne olyan ember-emberek, bűnhődjenek ártatlanul, míg a gyilkos szabadon járhat !!!! KÉREM SEGÍTSENEK!!!!!!!!!!!!!! R. Sándor édesapja
- bóra |
- 2010 02 2 |
- 17:51
Azt mindenképpen tudniuk kell az olvasóknak,hogy itt lényegében két "hatalmi sáv" kapott össze és lett tragikus végeredmény. A veszprémi kézisek nagyon eredményes, jól felépített, remek csapattal évek óta a világ élvonalába tartoznak. A cigányság egy része különféle erőszakos jellegű bűncselekményekkel - nem tartja fenn magát!- hanem királyi módon él!Ahova ők bemennek, ott ők az urak és makszimum eltűrnek valakit maguk körül, ha nem, megverik, megbicskázzák, szétrugdaljék az életét. Azonban ha bárki is azt képzeli,hogy a veszprémi kézisek egy ilyen bulis éjszakán ájtatatos manóként viselkednek, nagyon tévednek.Ők a környék dédelgetett kedvencei, akik hihetetlen mennyiségű kedvezményben részesülnek,egy szűkebb réteg imádja- de szó szerint- és ettől némelyik játékos elájul és hasonló elképzelései vannak egy éjszakai mulatozásról, szórakozásról, mint a cigány srácoknak.Minden az övék és mindenki csak utánuk!Azonban a két csoport közt több lényeges különbség is van:a kézisek nem hordanak bicskát a csizmaszárban, azért rendesen megdolgoznak a pénzükért és dicsőséget szereznek a városnak / igaz, maguknak is /.Ehhez nincs mindegyik játékosban az a kellő szerénység, amit pl. én elvárnék.A cigány srácok ilyenekkel nem dicsekedhetnek, de nem biztos, hogy azért mentek Veszprémbe, hogy ott gyilkoljanak-sőt bizonyosan nem. Ők azonnal szúrnak, nincs erkölcsi aggályuk és nem fontolnak meg semmit.Ők a lopot pénzhatalom erőszakos képviseői, a kézisek a -mondjuk- megérdemelt dicsőség élvezői, akik szintén nem hátrálnak meg. És még egy álláspont: ha egy éjszakai lokálban olyan emberek tűnnek fel, akikről azt feltételezem,hogy nem kívánatos velük együtt iddogálni,fizetek és elmegyek! Már ilyen lett ez a világ!!Már gond nélkül hasba szúrnak valakit, ha nemtetsző dolgot csinál.De a kézisek nem hátráltak, a cigány srácok szintén nem és a már említett erkölcsi és gyakorlati dolgaik miatt meghalt egy ember és majdnem egy másik is! Nap mint nap előfordul Magyarországon ilyen eset,csak a résztvevőkre való tekintettel nem nyomoz több mint egy évig egy főkapitányság bűnügyi osztályának teljes csapata.De: Cozmának szobrot emelnek Veszprémben- a cigányok elpusztítására meg lassan a fél ország készülődik! Az elsőt nem tenném, a másodikat meg végképp nem!Önök mit gondolnak?




















Hozzászólások »
Eddig összesen 3 hozzászólás érkezett.