Cápakaland a Vörös-tengerben
Beledől a vízbe, lemerül, és egy egészen más univerzumban találja magát. A tenger visszaveri a fény támadását, megszűri és szép lassan el is fogyasztja. Szépséges színekben tündöklő, máskor furcsa mintájú és ábrázatú élőlények, félelmetesnek tartott, elegánsan sikló ragadozók, összetartó halrajok birodalmába merészkedik le a búvár és a fotós. A búvárfotós.
TETSZETT A CIKK?
Ossza meg az alábbi közösségi oldalakon is:
iwiw
Delicious
Digg
Facebook
GReader
URLGuru
StumbleUpon
Tumblr
Twitter
Többre kíváncsi? Iratkozzon fel a hírlevelünkre, RSS-feedünkre!
nyomtatás |
Küldés e-mailben
|
A+ | A- |
Megosztom
szóljon hozzá
A kezdetek a nevelőapához köthetők. "Nagyon lelkes volt, de igazából nem tudott fotózni. Volt egy Zenitje, fotópuskája is, állandóan a fürdőszobában laborált. Kaptam tőle egy Kijev gépet, azzal lövöldöztem, és azon kaptam magam, hogy én is a fürdőszobában laborálok."
Vett egy komolyabb kompakt gépet, aztán még komolyabbat, és szerencséjére összehozta a sors a fehérvári fotóssal, Varjú Zoltánnal, aki tanítgatni kezdte. Elkapta a hév: fotós akart lenni, igazi fotós. Szakiskolát nem végzett, autodidaktaként szerezte meg az ismereteket. Azóta is ebből él. Alkalmazottként kezdte, majd 92-ben magánvállalkozó lett, és társával 94-ben alapították meg ma is működő cégüket.
A búvárkodás mindig érdekelte, az első merüléseket 1997-ben csinálta az Adrián. Bérelt egy kis kompakt gépet is.
- Mivel nagyon szerettem fotózni, egyértelmű volt, hogy muszáj megörökítenem a víz alatti világot. Ez nem is volt kérdés, de akkor még nem gondoltam, hogy versenyszinten fotózzak, nem voltak bennem ilyen ambíciók.
Csakhogy 1999-ben belecsöppent egy vörös-tengeri túrába, ahol megismerkedett Kiss Gáborral, aki igazi profi. Tetszettek neki az újonc amatőr technikával készült munkái, és azt ajánlotta, kezdjen el komolyabban foglalkozni a búvárfotózással. Magyarázta, mit hogyan csináljon, mit rontott el, min kell javítania. László megvette Gábor felszerelését, belevetette magát a szakirodalomba.
Az első rendes túrára 2000-ben jutott el. Az út május 11-én fejeződött be, a Submarine magazin - amely búvárfotósokat keresett - által kiírt utánpótlás-pályázat pedig május 15-én járt le. László 3 első és 6 második helyett szerzett a képeivel. Ám az még amatőr verseny volt. Az első igazi, profi eredményt 2004-ben érte el. Elküldte az adriai munkáit a cseh nemzetközi fesztiválra. Első lett, megelőzve az egyik legismertebb magyar búvárfotóst. Nagyon büszke erre, de még nagyobb elismerésnek tartja, hogy 2005-ben az év magyar természetfotósa lett. Ez azért nagy szó, mert a szárazföldi fotósokat is lekörözte. Számos hazai és nemzetközi díja közül megemlíthető még a moszkvai Golden Dolphin fesztivál első és második helye. Vagy az országos búvárfotó-bajnokság összetett első helyezése.
|
Persze én is felteszem az obligát kérdést: nem fél a cápáktól? Nem, hangzik a válasz, azok után sem, hogy volt egy komoly kalandja a Vörös-tengeren, ami könnyen tragikussá válhatott volna. Hajnali fél hatkor ereszkedett a vízbe. Szinte azonnal csatlakozott hozzá egy óceáni fehérfoltú cápa, majd annak két társa is. (Ez a fajta két hónappal azelőtt halálos balesetet okozott.)
A fotós elsodródott a többiektől, úszni kezdett, mire kísérői egyre kíváncsibbak lettek a tempózó lábakra. László megállt, eszébe jutott, mit kell ilyenkor tenni - függő testhelyzet, szemkontaktus a cápával -, és megpróbált feljutni. Akkor már az egyik állat nagyon szaglászta a lábát. Sikerült orrba verni a vakuval, a cápa kicsit arrébb ment. A fotós felért, és segítségért üvöltött. Szerencsére a felesége is korán felkelt - éppen ez volt egyébként a nászútjuk -, és riasztotta a többieket. Még időben jött a csónak, mert a cápák igencsak körbefogták. László tudja, hogy szinte minden hibát sorozatban elkövetett, amit búvár tehet, és jó ideje már betartja a szabályokat, előírásokat.
Az említett helyeken kívül és persze a magyar tavak mellett járt már a Kanári-szigeteknél, a Földközi-tengeren, a spanyol partoknál, merült a Seychelle-szigeteknél is. Legközelebb Pápuába készül, március közepén három hetet szeretne ott eltölteni. Víz alatti fotózással. Mert a szárazföldi természetfényképezése nem vonzza túlságosan. Egyrészt mert vehemensebb annál, mint hogy napokat töltsön hosszú, méla lesben. Másrészt olyan rettenetes arachnophobiája van, hogy még egy műanyag póktól is retteg.
Címkék: Indonézia, Előd László
Hozzászólások »
Még nem érkezett hozzászólás.