Fejér Megyei Hírlap logó

2010.03.10. szerda, Ildikó

Címlapon

Részben felhős égbolt.
min. 1°C | max. 3°C

Itt vagyok most: fmh.hu / Címlapon

Perelnek az uszoda miatt - cserbenhagyták Iváncsát

Iváncsa - Nehogy befürödjenek az uszodával, inkább bírósághoz fordult az iváncsai önkormányzat.


2010. február. 08. hétfő | Szerző: Tribolt Lajos



nyomtatás nyomtatás | küldés e-mailban Küldés e-mailben | A+ | A- hozzászólás 1 hozzászolás



Az iváncsai testület bírósághoz fordult, s azt kéri tőle, kötelezzen három önkormányzatot a kistérségi uszodával kapcsolatos szerződés aláírására. Az első tárgyalási nap március második felében lesz. A történet még 2006-ban kezdődött, amikor az adonyi kistérség tíz települése elhatározta egy közös üzemeltetésű kistérségi uszoda létrehozását. Akkor erről együttes testületi ülésen döntöttek, azaz minden önkormányzat megszavazta a határozatot. Ám amikor a tényleges szerződést kellet aláírni, három település nemet mondott.
Az iváncsai kistérségi uszoda állami, önkormányzati és magántőke összefogásával jött létre. A vállalkozó megépítette az uszodát, amely 15 év múlva lesz a társulást alkotó önkormányzatok tulajdona, addig üzemeltetési díjat fizetnek. Ezt felerészben az állam, felearányban az önkormányzatok fizetik. Az iváncsaiak 20 százalékot vállaltak, a 80-at kellett volna a kilenc többi településnek fedezni. Perkáta, Pusztaszabolcs, Beloiannisz azonban megtagadta a szerződés aláírását, így többiekre nagyobb teher jut. Ezért a per.

Címkék: iváncsa, per, uszoda, iváncsai uszoda



lightgreyboxtop

Hozzászólások »


Eddig összesen 1 hozzászólás érkezett.


--->LORD koncert<--- február 13. szombat 23:00 óra Székesfehérvár Fezen Klub

Új hozzászólás »

Fenntartjuk a jogot mindazon hozzászólások visszautasítására, illetve törlésére, amelyek valamilyen faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak, illetve ellentmondanak szabályainknak. Felhívjuk továbbá a hozzászólók figyelmét, hogy tartózkodjanak személyes adatok, telefonszámok közlésétől, és más oldalakról átvett szövegek, szövegrészletek nem megfelelő formában történő publikálásától. A hozzászólás tárgya és szövege nem tartalmazhat HTML kódot.

Ellenőrző kód

Kérjük írja be a baloldali biztonsági kódot!
(A biztonsági kód nem érzékeny a nagy- és kisbetűkre)



Mehet!
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Hirdetés
Hirdetés

Tudósítás

Futball NB I Soproni Liga 2009/2010 - 18. Forduló
márc. 12. 19:00 FTC
Nyíregyháza FC
    - : -
márc. 13. 14:30 MTK-Budapest
Szombathelyi Haladás FC
    - : -
márc. 13. 14:30 Paksi FC
Vasas
    - : -
márc. 13. 15:00 Videoton FC
Lombard Pápa Termál FC
    - : -
márc. 13. 16:00 Kaposvár FC
ZTE FC
    - : -
márc. 13. 16:00 Győri ETO FC
Kecskemét-Ereco
    - : -
márc. 13. 17:30 DVSC
Budapest Honvéd
    - : -
márc. 14. 17:30 Újpest FC
Diósgyőr FC
    - : -
rightboxbottom2
oldalsáv alj