Akik ételt, italt adtak - Borvidékek találkozója volt Móron
Példaértékű kezdeményezésnek lehettünk tanúi a móri borvidéken. Nem két, hanem mindjárt három különböző vidék borkészítői randevúztak egymással az Ezerjó hazájában.
A házigazda móriak mellett a Velencei-hegység és a Somló-borvidék mesterei találkoztak szakmai nap keretén belül. A nap során a helyiek közül többen megmutatták magukat, bemutatták, miért lesz egyre híresebb ez a vidék a borász szakmán belül. A tapasztalatok estére már jó hangulattal párosultak...
A vendégek igen míves termékekkel ismerkedhettek, és míves borokat kóstolhattak. Mert Vécsei Béla és Bozóky István nem véletlenül voltak a hajdani móri borgazdaság meghatározó alakjai, akkor is tudásukat tovább fejlesztve lettek – a többi között (Frey, Geszler, Kamocsay, Friedl, Miklós, stb. pincészetekkel) – a környék távolabb is ismert borkészítői. Vécsei Béla örömmel mondta, hogy rajnai rizlingje bekerült a top 100 bor közé (sőt, előző évben megnyerte az egyik szaklap által meghirdetett országos rajnai versenyt az ország valamennyi neves borászata előtt), a vendégek rá is bólintottak a döntés helyességére, miután megkóstolták azt.
- Az elismerést úgy értékelem, mások is értékelték, hogy folyamatosan tudunk jó minőséget produkálni. Mi a titok? A rizlingnek a jó fekvésű, immár 40 éves terület, amelyet jól karban tartunk. Olyan régóta kísérletezünk a rajnaival, hogy lassan mindent megismerünk erről a fajtáról. Pozitív véleményt mondtak a kollégák az itt kuriózumnak számító vörös borról, a shyrazunkról, de ennél még lesz mit tanulnunk, bár nemrég Bécsben 40 ország borai között aranyérmes pontszámmal kapott ezüstérmet a 2009-esünk – mondta a borász.
Kértük, ha a gasztronómiát és a bort fontosnak tartja, ajánljon egy ételreceptet a rajnai rizlingjéhez.
- Édesanyám töltött halát javaslom. Az elkészítés hasonlít bármelyik töltött ételhez: zsemlés, gombás, szalonnás kevert töltetet helyezünk a halba, majd ezt szalonnával megszórjuk, és úgy sütjük meg.
Nem volt véletlen, hogy a vendégek nehezen akartak kijönni bármelyik pince mélyéről... Bozóky Istvánnál volt az ebéd, és persze a tapasztalatok cseréje.
- Már régóta rendezünk ilyen találkozókat, eleinte a környékbeliekkel, aztán a messzebb vidékről jöttekel is megismerkedünk. A tapasztalat mindenképen hasznos még akkor is, ha nem minden látott fogást használunk fel. Milyen ételt ajánlanék az ezerjónkhoz? A sváb menüsort javaslom, amelyiknek a fő eleme a savanyú káposztából készült párolt káposzta, ehhez sült csülök dukál, amit tepsiben locsolgatva készítünk el, krumpli gombóccal. A gombócot és a káposztát is meglehet locsolni a csülök levével. Tartalmas étel, amihez illik a nehéztüzér ezerjó – "etetett" és itatott bennünket Bozóky István.
Somogyi Lajos szerint a szakmai tanulmányok mellett az emberi kapcsolatok is fontosak, mert közösen többet tudnak tenni a bor kultúrájáért.
- A somlói borok szárazak, fehér húsokhoz, sültekhez illenek. A vadhúsokat szeretem, bár ahhoz nem igazán való a somlói nedű, bár aperitivnek kiváló ehhez. De ha már a borainkhoz kell mondanom ételt, akkor egy finoman megsült kacsamellet javaslok, káposztával, héjában sült burgonyával.
Remélem, segítettünk három hétvégi étel- és ital ötlettel.
Címkék: mór, bor, gasztronómia



iwiw
Delicious
Digg
Facebook
GReader
URLGuru
StumbleUpon
Tumblr
Twitter



















Hozzászólások »
Még nem érkezett hozzászólás.