Ékszerrablókat fogtak a rendőrök
Betörésből hazafele tartó autót ellenőriztek a rendőrök Nagyvenyimen, az igazoltatottak zsebéből csak úgy potyogtak az ékszerek.
Nagyvenyim településen élőknek tűnt fel a gyanúsan mozgó Passat csütörtökön délelőtt. Amikor a nyomozók megjelentek, megpróbáltak eltűnni a Passattal a benne ülők, de nem sikerült nekik. Három szabadegyházai és egy fehérvári férfit szállítottak ki a járműből.
Igazoltatásuk során ruhájukból arany ékszerek, az autóból laptop és más tárgyak kerültek elő. Elfogadható magyarázattal nem tudtak szolgálni a tárgyak eredetét illetően. Az intézkedés közben derült ki, hogy épp ezek a holmik hiányoznak egy Petőfi utcai családi házból, ahonnan betörést jeleztek. A betörő csapat vélhetően pont a helyszínről való távozás közben tűnt fel a településen élőknek és jó érzékkel hívták föl az autóra a rendőrök figyelmét.
A négy betörőt őrizetbe vette a rendőrség. Más ügyekben való érintettségüket is vizsgálják a dunaújvárosi nyomozók.
Címkék: nagyvenyim, ékszerrabló



iwiw
Delicious
Digg
Facebook
GReader
URLGuru
StumbleUpon
Tumblr
Twitter

















