Fejleszti a logikát, a kombinativ készséget és a térlátást is a feladatmegoldás
A rejtvény nem rejtély!
Mi az: látszólag kusza szavakból összeálló tárgy, fogalom, vagy élőlény, és nyolc betű? Rejtvény! A székesfehérvári Vízivárosi általános iskolában Törd a fejed! elnevezéssel rejtvényfejtő vetélkedőt szerveztek kisdiákok számára. A rendezvényen az is kiderült mennyire furfangosak a fiatalok.
Az osztálytermekben síri csend fogadott minket. Azt hihettük volna, hogy félévi felmérést írnak a tanulók, de erről szó sem volt. A kis nebulók - hasonlóan a francia szobrászművész Rodin: A gondolkodó című művéhez - ültek az asztaloknál, s törték a fejüket. A hatvan perces feladatmegoldás után már fellélegezve, vidáman jöttek ki a folyosóra és meséltek tapasztalataikról.
- Kicsit nehéz volt számomra a rejtvénysor, de minden feladatot meg tudtam oldani. A keresztrejtvény okozta a legnagyobb kihívást - mesélte Horváth András, aki gyakran tölti az idejét kusza feladványok kibogozásával.
|
A gyerekek, elmondásuk szerint a legtöbb rejtvényújságot a nyári szünet ideje alatt töltik ki, hiszen ilyenkor ráérnek, s a szüleik ezt pártolják is. Hatalmas ismeretanyagra, tudásbázisra tehet szert az a fiatal aki, ha nem tudja a megoldást utánaolvas, vagy utánanéz az interneten, s ezt könnyedén, játéknak veszik. Manapság, mint mindenben itt is van sláger.
- Én már indultam sudoku versenyen, ami nagyon népszerű, és szép eredményt értem el. Örömet okoz, hogy megoldok egy nehéz feladatot, túljutok mások eszén! - tette hozzá Budai Balázs, aki nem akart az esélyekről beszélni.
Az általános iskolásoknak a kreativitásukra és a tudásukra is nagy szükségük volt, hogy megoldják a furfangos kérdéseket, nem véletlenül adták a szervezők a Törd a fejed! nevet a versenynek.
- A vetélkedőn az általános iskola első négy osztályában elsajátított ismeretekre alapoztuk a kérdéseket, erre támaszkodva tudják megoldani a feladatokat. Nemcsak a természetismeretből, anyanyelvből, matemetikából tanult fogalmakra vagyunk kiváncsiak, hanem a térlátásukra, és a kombinatív készségükre is -mondta Frank Józsefné, igazgató-helyettes.
Az ötödik alkalommal megrendezett verseny iránt mindig nagy az érdeklődés, s ez sarkallja a pedagógusokat, hogy minél érdekesebb, de nehezebb feladványokat találjanak ki. A város kilenc általános iskolájából ötven kisdiák érkezett. - Amikor kitaláltuk a versenyt, az vezérelt minket, hogy felkeltsük a gyerekek érdeklődését a játék iránt, de rádöbbentünk, hogy nem kell - folytatta az igazgató-helyettes. Se szeri, se száma a rejtvényeknek: skandináv, sudoku, hagyományos, szókereső, olasz módi, netrejtvény és még sorolhatnám. A Vízivárosi iskolában hagyományos feladatlapot készítettek a pedagógusok: betűrejtvényeket, sorfolytatásokat, és szófejtéseket. A legeredményesebb megfejtőket értékes jutalomban részesítették. A verseny első helyezettje a Telekis Cseh Viktor lett, a második Budai Balázs, a Széna téri iskolából és a harmadik helyezést Sulák Bercel a Németh László általános iskola tanulója érdemelte ki.
Címkék: rejtvény



iwiw
Delicious
Digg
Facebook
GReader
URLGuru
StumbleUpon
Tumblr
Twitter


















Hozzászólások »
Még nem érkezett hozzászólás.