Nyelvi anomáliák
Néha el lehet merengeni azon, milyenek lesznek azok az idők, amikor bevándorlók szolgálják majd ki a jóllakni vágyó magyar embert.
Falafel étterem nyílik a sarki borozó helyén, vagy minaret épül szemközt a székesegyházzal, ezzel épp a 150 éves közös múltat is fel lehet majd eleveníteni. Ne legyen félreértés, nem volna ez feltétlenül káros. Már a 18. században is a bevándorlók nemzete voltunk, az akkori jövevények általában sikerrel integrálódtak a többségbe. Kellett ez akkor az ország újraépítéséhez. Meglehet, Trianon se lett volna olyan súlyos, ha előtte magyarok százezrei nem költöznek el a peremterületekről. A nyugati szomszéd egy lépéssel akkor is előttünk járt; az osztrák kancellár mostani bejelentése szerint csak azok telepedhetnének le az országukban, akik biztosan tudják használni a német nyelvet. Lehet, hogy ezzel fel tudják tartóztatni a menekülteket a vasfüggöny hűlt helyén; az is lehet, hogy 20-30 év múlva se lesz vonzó hely Magyarország a betelepülőknek. Végtére is kár volna azért a sarki borozóért...



iwiw
Delicious
Digg
Facebook
GReader
URLGuru
StumbleUpon
Tumblr
Twitter

















