Magyarország kétszáz legeredményesebb vállalata
Legnagyobb cégeink - a Philips is vezető lett tavaly
Budapest, Fejér - A magyarországi nagyvállalatok megkezdték a kilábalást a 2008-2009-es válságból - derül ki a Figyelő idei Top 200 összeállításából. A megyéből a Philips került az első tízbe.
|
A cégek ledolgozták a 2009-es 10,8 százalékos visszaesést, sőt, 2010-ben már csaknem öt százalékkal túl is lépték azt. Ennek ellenére egyelőre kivárnak a foglalkoztatás-bővítéssel.Leginkább az exportra termelők javítottak eredményeiken, ám nagy kérdés, hogy mennyire alkotnak szigetet a magyar gazdaságban, illetve mennyire integrálódnak az őket körülvevő gazdasági környezetbe. A 2010-es adatokból már kiolvashatók a tőkekivonásokra utaló jelzések, amelyekről egyelőre nem tudni, hogy csak átmeneti jelenséget tükröznek, vagy a tulajdonosi stratégiaváltás kezdetét jelzik - kommentálta a kiadványt Chikán Attila egyetemi tanár, a Top 200 zsűrielnöke, az első Orbán-kormány gazdasági minisztere.
A Figyelő idei listája átfogó képet ad a meghatározó magyarországi vállalati kör előző évi teljesítményéről. A lista összeállításában a Figyelő szakmai partnere ezúttal is a DunBradstreet volt, amely nemzetközi adatbázisában 240 országban gyűjt adatot, és 195 millió céget elemez. A Top 200 megjelenése alkalmából az élenjáró vállalatok vezetőinek rendezett szakmai konferencián a magyarországi és nemzetközi tőke együttélésének kérdéseit elemezték, Magyarok és multik: együtt, működve? címmel. Az előadók foglalkoztak egyebek közt azzal, hogy ösztönzően hat-e az adó- és a szabályozórendszer a gazdaságra, diszkriminatív-e az állami támogatási rendszer, milyen ágazatokban és eszközökkel érdemes az államnak közbeavatkoznia?
A konferencia záró előadásában Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára egyebek közt a kormány külföldi befektetőkkel kapcsolatos stratégiáját foglalta össze, megerősítve a hazánkba érkező termelő beruházások fontosságát.
A vasárnap éjszakába nyúló rendezvényen a legeredményesebb vállalat, a legeredményesebb magyar vállalat, pénzintézet, az év munkahely-teremtője, szervezet-megújító vezetője díjakat is átadták. Az elismerések odaítéléséről minden évben szakértő zsűri dönt. A zsűri tagjai vezető gazdasági szakemberek, idén Chikán Attila (Corvinus Egyetem), Reszegi László (Corvinus Egyetem), Várhegyi Éva (Pénzügykutató Zrt.), Dobák Miklós (Corvinus Egyetem) és Lantos Csaba közgazdász-szociológus vett részt e grémiumban.
Nagy cégek egymás között...
Nettó árbevétel alapján a Figyelő Top 200 lista vezető vállalatai 2010-ben: 1. Mol Nyrt., 2. Audi Hungaria Motor Kft., 3. Nokia Komárom Kft., 4. GE Hungary Kft., 5. Samsung Electronics Magyar Zrt., 6. Philips Magyarország, 7. E-on Földgáz Trade Zrt., 8. Panrusgáz Zrt., 9. Magyar Telekom Nyrt., 10. Tesco-Globál Áruházak.
A vízválasztó nem a méret vagy a hovatartozás, hanem a beruházás minősége - állította Csaba László akadémikus, egyetemi tanár, aki óvott a szembeállítástól. A szakember szerint ma versenyképes gazdaság nem képzelhető el a kicsik és nagyok, kül- és belföldiek szerves kapcsolódása nélkül.
Címkék: piac, philips, figyelő, top 200, céges, céges top 200



iwiw
Delicious
Digg
Facebook
GReader
URLGuru
StumbleUpon
Tumblr
Twitter





















Hozzászólások »
Még nem érkezett hozzászólás.