Itt vagyok most: fmh.hu / Gazdasági kalauz
Székesfehérvár - Új típusú párbeszéd és partnerség bontakozik ki a gazdasági és a megyeszékhely települési önkormányzata között.
Székesfehérvár - Kereskedelmi, piaci, kooperációs kapcsolatok kiépítését, számos üzleti lehetőséget ajánl a kamara még ebben az évben külgazdasági programjai keretében.
Budapest - Augusztus 2-án elindult a Széchenyi Kártya program egyik új konstrukciója, a Széchenyi Forgóeszközhitel, s a tervek szerint szeptembertől a Széchenyi Beruházási hitelkonstrukció indul.
Székesfehérvár - A kis- és középvállalkozások időt nyertek azzal, hogy az elektronikus közbeszerzéseket a tervezettnél egy évvel később, 2011 júliusától teszik kizárólagossá. Ez az a szektor, ami eddig vélhetően a legkevesebbet profitált a közbeszerzésekből.
Székesfehérvár - Ünnepi műsor keretében, Váradi Eszter Sára és Keller János színművészek közreműködésével adták át a mesterleveleket május 28-án, az Építők Napja programsorozat részeként.
Fejér megye - Milliós bírságokat szabtak ki az elmúlt időben olyan fuvarosoknak, akik építkezéseknél dolgoztak, mert nem tartották be az építési tevékenységből kikerülő hulladékokra vonatkozó környezetvédelmi jogszabályokat.
Székesfehérvár - Párbeszédet kezdeményezett a Fejér Megyei Kereskedelmi és Iparkamara a hatóságok és a vállalkozók között. A kerekasztal-beszélgetést tegnap tartották a Gazdaság Házában, a változásokra is felhívták a figyelmet.
Székesfehérvár - Hatalmas lehetőségek vannak a megújuló és az alternatív energiában. A kamara, amely eddig a régióban állt e kezdeményezés élére, kilép az uniós porondra.
Székesfehérvár - Januártól könnyebb vállakozni, de korainak tűnik az öröm. Azzal, hogy engedély helyett bejelentési kötelezettség van, elveszett a zsinórmérték is. A kamar egyeztetést kezdeményezett.
Székesfehérvár - A megújuló energiaforrások alkalmazása az EU-ban címmel nemzetközi konferenciát szervez március 26-án a Fejér Megyei Kereskedelmi és Iparkamara.
Elfogadta a parlament az egyéni vállalkozásokról és az egyéni cégről szóló 2009. évi CXV. törvényt, mely a Magyar Közlöny 161. számában került kihirdetésre. Az eljárás egyszerűbb lesz, de sok a kétely.
Székesfehérvár - A Fejér Megyei Kereskedelmi és Iparkamara együttműködésben a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarával (MKIK) január 20-án energiahatékonysági információs napot tartott a Gazdaság Házában.
Székesfehérvár - Teljesen új gazdaságpolitikát várnak el a választások után felálló új kormánytól és önkormányzatoktól - üzentek évnyitójukon a gazdasági élet szereplői.
A Magyar Kézművességért Alapítvány idén 16. alkalommal rendezte meg a Betlehemi jászolkiállítást a hazai és határon túli kézművesek, népművészek és iparművészek részére.
Székesfehérvár - Már évtizedekkel ezelőtt, a kis, családi vállalkozások eltűnésekor is hiányszakma volt a faesztergályosoké. Ha családon belül már kevesen is adják tovább a mesterséget, elszánt oktatókból azért nincs hiány.
Fejér megye - A szórakozást összekötné az üzleti kapcsolatépítéssel? A kamarai bál kiváló alkalmat kínál erre önnek!
Bicske - A kínai szupervonatokhoz szállít alkatrészeket, és bővítésbe kezd a Magyarmet Bt. A siker receptje a csapat! - állítják.
Fejér megye - A kamara térítésmentes, a vállalkozók számára indított, Vállalkozz okosan! elnevezésű képzési és tanácsadási projektje ez év végén lezárul.
A fogyasztóvédelemről szóló CLV. törvény (Fgy.tv.) megteremti annak lehetőségét, hogy a fogyasztó a megyei (fővárosi) kereskedelmi és iparkamarák mellett működő békéltető testülethez forduljon a törvény által fogyasztói jogvitának minősített esetekben.
Székesfehérvár - Jól működik a Fejér Megyei Békéltető Testület, hiszen az utóbbi másfél évben alig pár ügy került a bíróságra - véli dr. Soós Gyula, a Fejér Megyei Bíróság elnöke.
A fogyasztók jogainak és jólétének elősegítése az EU jogszabályaiban is tükröződik. Az uniós jog szerint minden tagállamnak minimális szintű fogyasztói védelmet kell nyújtania fogyasztói számára - attól függetlenül attól, hogy az EU-n belül hol tartózkodik.
GK-összefoglaló - Sokan nem is tudják, hogy 2010. január 1-jétől drasztikusan megnő a rehabilitációs hozzájárulás mértéke.
Marosvásárhely, Csíkszereda - Új piaci lehetőségeket és üzleti partnereket keres Romániában? Várjuk jelentkezését! Kereskedelmi, piaci, kooperációs kapcsolatok kiépítését, üzleti lehetőségeket ajánl a kamara november végén Romániában.
GK-összeállítás - Sokan sokféleképpen értékelik az idei szezont. A vendéglátás, turizmus, idegenforgalom területén tevékenykedő vállalkozások némelyike a megszorításokat a maga bőrén érezve hangsúlyozta, korántsem volt annyi vendég, mint a korábbi években.
Fejér megye - Több kamarai tag vállalkozás is jelezte a gazdasági önkormányzatnál, hogy az illetékes jegyző, milliós bírságot kilátásba helyezve, telephely-engedélyük leadására szólította fel őket. A Gazdasági Kalauz utánajárt a dolognak.
Székesfehérvár - A Fejér Megyei Kereskedelmi és Iparkamara szakemberei gőzerővel készítik elő azt, a város gazdasági, üzleti környezetének fejlesztésére vonatkozó javaslatcsomagot, amit a város vezetésének ad át.
Székesfehérvár - Flamand-magyar kétoldalú tárgyalásokra, üzletember-találkozóra kerül sor októberben Magyarországon, kiemelt szektorok: környezetvédelem, megújuló energia, hulladékgazdálkodás.
Fajsúlyos témát, a felsőoktatás és a gazdaság kapcsolatának mikéntjét taglalták az önkormányzat, az iskolák és a cégek képviselői a kamarában.
Sikerrel zárult az Európai Kis- és Középvállalkozói Hét Magyarországon. A Fejér Megyei Kereskedelmi és Iparkamara az országos nyitórendezvény házigazdája volt. Székesfehérváron a Gazdaság Házában több mint ezren látogatták meg a kis- és középvállalkozókak (kkv) szóló programokat.
Székesfehérvár - Együttműködési megállapodást írtak alá a megyében működő kamarák. Erre az országban még nem akadt példa.
Székesfehérvár - Sikeresen szerepeltek a megyei diákok a Szakma Sztár Fesztiválon, mentességet szereztek a szakmunkásvizsgák alól, a legjobb helyen Varga Máté végzett.
Székesfehérvár - Május 25-én (kedden) Székesfehérváron, a Gazdaság Házában lesz az Európai kis- és középvállalkozói hét hazai megnyitója.
Székesfehérvár - Több vállalkozó, a kis szippantósok és pár gyártó üzem is a kamara segítségét kérte a folyékony hulladék elszállítása körül kialakult áldatlan helyzet miatt.
Székesfehérvár - Jövőre is a Széchenyi-kártya lesz a legkedvezőbb hitelprogram - jelentették be a konstrukció életre hívói.
Befejeződtek a Szakma kiváló tanulója verseny írásbeli elődöntői. Január-februárban a Gazdaság Házában közel kétszáz tanuló írta meg az országos verseny írásbeli feladatait.
Fejér megyei alkotókat díjaztak országos kézműves pályázaton, melyen csaknem száz mester munkáját értékelték.
Számos üzleti lehetőséget ajánl a kamara ebben az évben külgazdasági programjai keretében. A kétoldalú kapcsolatépítés fókuszában Románia, valamint a szomszédos országok állnak.
GK-összeállítás - A pénzügyi válság idején már az is nagy segítség, ha valaki forráshoz tud jutni. A Gazdasági Kalauz a kamaránál elérhető hitelkonstrukciók és a banki kínálatban fellelhető termékek közt nézett körül. Éljen vele, keresse a kamarát!
GK-összeállítás - Január 1-jével számos adójogszabály változott meg. Csökken az élőmunka terhe, de megszűnik sok kedvezmény. Mindezt az APEH munkatársai segítettek átlátni.
Székesfehérvár - December 17-én küldöttgyűlést tartott a Fejér Megyei Kereskedelmi és Iparkamara. A résztvevők arra keresték a választ, milyen gazdaságpolitikára lenne szükség a válságból való kilábaláshoz.
Székesfehérvár - A püspökség évek óta helyet ad palotája kertjében az Adventi udvarnak, a válság viszont idén itt is rányomta bélyegét a forgalomra.
A kamarában működő Energia Klub olyan vállalkozásokat tömörít, amelyek a megújuló energiaforrásokat munkájukban hasznosítják, vagy csak érdeklődnek a téma iránt.
Székesfehérvár - Idén négy szakmában tehettek vizsgát a mesterjelöltek. Pár kivételtől eltekintve sikeresen vették az akadályt.
Veszprém - A békéltető testületek szerepe mára egyértelműen meghatározóvá vált a fogyasztóvédelemben - állítja dr. Somogyi István, a regionális fogyasztóvédelmi felügyelőség vezetője.
Fogyasztói sérelmekkel, problémákkal több szakhatósághoz is fordulhatnak a fogyasztók.
Sokan úgy tekintenek a békéltető testületre, mint a bíróságra, holott funkciója alapvetően nem a jogvita eldöntése, hanem a felek közötti egyezség létrehozásának a megkísérlése.
Feljelentést fontolgat a Fejér Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke Gaskó István vasutas szakszervezeti vezető ellen, aki egy hét végi szakszervezeti gyűlésen csalóknak nevezte a vállalkozókat.
Székesfehérvár - Egy pályázati projekt keretében térítésmentes, fogyasztóvédelmi tanácsadó-képzés indul a kamarában békéltető testületek tagjai és a téma iránt érdeklődők részére.
Mór - Nem elég a mégoly színvonalas szállás, a finom étel, a jó bor. Ahhoz, hogy a vendég tényleg jól érezze magát, és vonzó legyen számára a hangulatos városka, programok is kellenek.
Lajoskomárom - Wanderer Géza pékmestert, önkormányza-ti képviselőt szakmai tevékenysége elismeréséül a Köz Szolgálatáért Érdemjel arany fokozatával tüntették ki.

Gyászjelentések
Gyászhírek, köszönetnyilvánítások, megemlékezések
F1csatorna
DerWesten
A WAZ médiacsoport hírportálja

Afganisztán albacomp árvíz autó bajnai baleset bicske BKV Budapest buli bűnügy csákvár dunaújváros ebel fc fehérvár fehérvár fejér fejér megye fidesz film foci foci vb földrengés forgalomkorlátozás gyilkosság H1N1 halál halottak hitel hoki horoszkóp időjárás iskola izrael jégkorong jobbik kampány kézilabda kiállítás Kína king's city koncert kórház kormány kosárlabda közlekedés labdarúgás lopás magyar máv mdf merénylet mór mszp oktatás orbán viktor Pakisztán pályázat parlament pénz per rablás rendőr rendőrség roma Sapa Fehérvár AV19 sport sukoró szdsz Székesfehérvár Szlovákia traffipax traffipax fejérben tragédia tüntetés tűz új influenza útinform választás választás 2010 válság vasút vb velencei-tó videoton videoton fc vidi vihar vonat zene

| » | Igazi szépség, profi versenyző |
| » | Indul a tanoda |
| » | Együtt öregedtek meg |
| » | Szüret, lehalászás és egy kellemes nap |
| » | Felavatták az emléktáblát |
| » | Nem maradt csupán üres frázis |

| Futball NB I Soproni Liga 2009/2010 - 30. Forduló | ||
|---|---|---|
| máj. 22. 15:00 | ZTE FC Nyíregyháza FC |
4 : 3 |
| máj. 22. 17:30 | Budapest Honvéd FTC |
2 : 0 |
| máj. 23. 17:30 | Szombathelyi Haladás FC Paksi FC |
4 : 0 |
| máj. 23. 17:30 | Diósgyőr FC MTK-Budapest |
2 : 5 |
| máj. 23. 17:30 | Újpest FC Vasas |
1 : 0 |
| máj. 23. 17:30 | Győri ETO FC Videoton FC |
1 : 0 |
| máj. 23. 17:30 | Kecskemét-Ereco DVSC |
1 : 0 |
| máj. 23. 17:30 | Lombard Pápa Termál FC Kaposvár FC |
3 : 1 |
