Itt vagyok most: fmh.hu / Helyi hírháló
A Pusztavámi Német Nemzetiségi Énekkar szeptember 11-én rendezi meg a VIII. Dalostalálkozót.
Sikeresen befejeződött mindkét szeméttelep felszámolása Nádasdladány területén.
Hetyei János 2. Fogathajtó Emlékversenyt rendeznek (CAN B) augusztus 27-28-29-én az Adony - Iváncsa 6-os számú főút melletti Duna-parti lovaspályán.
Adonyban készült el a 2010-es év legjobb disznósajtja, amelyet a „Fenntartható Élelmiszerlánc Termék Díjjal" jutalmaztak
Az enyingi Tinódi Lantos Református Iskolában minden nyáron felújítási munkák folynak.
Nádasdladány - A Székesfehérváron 1960-ban végzett ápolónők 50 éves osztálytalálkozójára jöttek össze Nádasdladányban az egyszer volt diákok. Nem étteremben és iskolában, mert ezeken a helyeken kevés az idő és lehetőség, hogy az elmúlt hosszú évek alatt történtekről meséljenek egymásnak.
Korszerűsítést és bővítést végzett a helyi internetszolgáltató a nádasdladányi református templom tornyában.
Harminc zenebarát mezőszilasi általános iskolás töltött el egy hetet a zenei táborban; az iskola adott otthont az alsó és felső tagozatos diákoknak
Az adonyi „Március 21” Mg. Szövetkezet rácalmási területén rendezték augusztus 5-én a „Nagy Mezőgazdasági Show” névre keresztelt idei 2. országos talajművelő bemutatót.
Augusztus 1-én útjára indult Iszkaszentgyörgyről az Iszkaszentgyörgyi Természet- és Környezetvédő Egyesület Ifjúsági csoportja által szervezett Országos Jótékonysági Kerékpáros Túra.
A nagy eseményre a kálozi nyugdíjasok - Szajkó Lászlóné vezetésével - augusztus 7-én 14 órára meghívták a soponyai és az abai nyugdíjasklub tagjait.
A Dég Gyermekekeiért Közalapítvány háromnapos vidám szórakozásra, kikapcsolódásra hívta az általános iskola diákjait.
Egy székesfehérvári utazási iroda megtisztelte a csapatot azzal a felkéréssel, hogy egy hastánc oktatóprogrammal rájuk gondolt. Tizenhárom fővel Makrygialoson szórakoztatták az ott lévőket.
Több, mint húszféle társasjátékban mérhették össze tudásukat, ügyességüket a táborozó gyerekek a művelődési házban. A tábor hagyományainak megfelelően egész héten át versengtek a fődíjért, amely idén egy szép és finom torta volt.
Hagyományosan a Szabolcs napok nyitányán kerül sor a település legkiválóbban teljesítő lakóinak elismerésére.
A „100 Templomi Koncert” sorozat keretében július 30-án 19 órakor az adonyi római katolikus templomban rendezik meg Mága Zoltán következő jótékonysági koncertjét.
E szélsőséges tavasz és nyárelő után Marczinka Tamás, az adonyi Március 21.Mg. szövetkezet elnöke tájékoztatott az idei kilátásokról.
Két napig programok teszik színessé a dégi falunapokat. Szombaton, július 24-én gyermekhorgászversennyel kezdenek, délelőtt kerül sor a borversenyre, kispályás labdarúgó tornára, karaokeversenyre. Az esti órákban koncertet ad az iskola udvarán a Jump Rock Band Együttes.
Az ITKE-IszKaland által szervezett Országos Jótékonysági Kerékpáros Túra szervezése közben a lelkes csapat különböző felajánlásokat is kap, amivel újabb támogatásokat juttathatnak el a Vöröskereszten keresztül az árvízkárosultaknak.
Az Assisi Szent Ferenc katolikus karitász csoport, a Lepsényért Közalapítvány és a Pallasz Kulturális és Természetvédelmi Egyesület szervezésével Lepsényben gyűjtést szervezetek az árvízkárosultak javára.
Nem hiába adakoztak a nádasdladányi hívek, kedden ugyanis új kerítésdrót került a református templom köré.
A csákvári Vértes Múzeumban különleges kiállítás nyílt a Múzeumok éjszakája rendezvénysorozat keretében: keresztszemes és gobelin alkotásokat tekinthettek meg a vendégek.
A múlt hétvégén az adonyi Bárka vendégház adott otthont a II. Fejér Megyei Borász – Halász – Vadász találkozónak. A vendégek között ott voltak a Fejér megyei borrendek közül a móri, csókakői, székesfehérvári, velencei, a dunaföldvári borrendek, valamint az Országos Vadász Borrend. Hozzájuk csatlakoztak a helyi vadászok is.
Az önkormányzat tavaly már megterveztette, de csak az idén sikerült kihelyezniük az autóbusszal közlekedők régi vágyát, az újfalusi buszvárót.
A nádasdladányi napközi otthonos óvoda épülete külső és belső felújításon van túl.
Augusztus 28-án, szombaton Iszkaszentgyörgyön nyárzáró rendezvényre készülnek a település lakói.
Szent István ünnepén Kulcson a hajóállomás felújított épületét avatták fel, Adonyban kitüntetéseket adtak át.
Enyingen, a Petőfi-parkban szervezik az augusztus 20-hoz kapcsolódó rendezvényeket.
Csütörtök este többen felmentek a velencei Bence-hegy kilátóteraszára, hogy onnan nézzék a csillaghullást.
Vértesacsa - Falunapokat rendeznek a településen augusztus 20-21-én. A helyszín az általános iskola udvara lesz.
A település önkormányzata ünnepi megemlékezést szervez augusztus 20-án, pénteken 9 órától a nemzeti ünnep alkalmából a Hősök kertjében.
Az erdélyi Kászon fiataljai viszonozták július utolsó napjaiban a lepsényiek júniusi vendégszereplését. Akkor a lepsényi citerások és a nyugdíjasklub asszonykórusa óriási sikert aratott. Nos, a viszont fellépés szintén felejthetetlen élménnyel halmozta el a jelenlévőket.
Rendhagyó tanórára várnak minden érdeklődőt augusztus 6-án, pénteken 17 órakor Alcsútdobozra, a József Nádor Általános Iskola aulájába.
Régi barátság fűzi egymáshoz a középbogárdi, a dégi és a nagylóki nyugdíjasokat.
Július 30-án a „100 jótékonysági koncert” sorozat 46. állomásán zsúfolásig megtelt az adonyi római katolikus templom, ahol Mága Zoltán adott emlékezetes koncertet.
A találkozón a szlovákiai település szomszéd falvai és baráti klubcsoportjai is jelen voltak.
A nyolctagú zsűrinek 79 bormintát kellett értékelni: végül 36 arany, 18 ezüst és 25 bronz minőtést adtak át. A kiemelt minősítést Mezőkomáromból Mohai János és ifjú Csordás László borai kapták
A résztvevők az első héten mozgásos játékok mellett drámajátékokkal foglalkoztak. A gyerekek közösen találtak ki egy történetet, amelyet az általuk felkért rendező irányított. Ő választotta ki a szereplőket, határozta meg a helyszíneket és a játék végén értékelte a saját és társai munkáját.
Bensőséges, meghitt hangulatú találkozás részesei lehettek azok, akik július 24-én, a keresztszentelést megelőzően a perkátai polgármesteri hivatal dísztermében gyülekeztek.
FMH - Csákváron pénz- és tartós élelmiszer gyűjtési akció indult az ónodi árvízkárosultak megsegítésére. A pénzt átutalásáról a polgármester gondoskodott, az élelmiszereket pedig Setét Vilmos, Illés Szabolcs és Zolnai Sándor önkormányzati képviselők vitték el az árvíz sújtotta településre.
Hagyományosan minden év júliusában rendezik meg Lepsényben a Lepsényi Kulturális Hét rendezvénysorozatot, amely idén három naposra sikeredett, két kiállítással és egy gálaműsorral.
A Duna-menti Szent Orbán Borrend Adony sikeres és jó hangulatú kirándulást szervezett szombaton.
Szász Károly, az Adony és Környéke Horgász Egyesület elnöke hívta fel figyelmünket a kezelésük alatt álló adonyi holtág felső szakaszán néhány napja tapasztalt halpusztulásra, amit személyesen is tapasztaltunk.
Tűz ütött ki szerda éjszaka egy kápolnásnyéki családi ház tetőszerkezetén, a tűzoltók több mint kétórás munkával fékezték meg a lángokat.
Tabajdon július 24-én 20 órai kezdettel rockfesztivált rendeznek a Mezítlábas Parkban.
"Akinek nincs múltja, nem lesz jövője sem"- ez a mottója a sárszentmihályi helytörténeti emlékszoba létrehozásának.
Július 9-én este a csákvári evangélikus templomban tartották meg a Kis Zengő Tábor búcsúkoncertjét. A 6-10 éves gyermekekből szervezett napközis táborban hangszerekkel és kórusművekkel ismerkedtek a résztvevők Szebik Ildikó kántor, és Barasevichné Németh-Kocsis Márta zenetanárnő vezetésével.
A Nádasdladányi Általános Iskola 1959-ben elballagott "diákjai" találkoztak szombat délután a településen. Igaz, ez az 51. évforduló volt, de azért, mert tavaly a volt osztályfőnök lebetegedett, és nélküle nem akarták megtartani.

Gyászjelentések
Gyászhírek, köszönetnyilvánítások, megemlékezések
F1csatorna
DerWesten
A WAZ médiacsoport hírportálja

Afganisztán albacomp árvíz autó bajnai baleset bicske BKV Budapest buli bűnügy csákvár dunaújváros ebel fc fehérvár fehérvár fejér fejér megye fidesz film foci foci vb földrengés forgalomkorlátozás gyilkosság H1N1 halál halottak hitel hoki horoszkóp időjárás iskola izrael jégkorong jobbik kampány kézilabda kiállítás Kína king's city koncert kórház kormány kosárlabda közlekedés labdarúgás lopás magyar máv mdf merénylet mór mszp oktatás orbán viktor Pakisztán pályázat parlament pénz per rablás rendőr rendőrség roma Sapa Fehérvár AV19 sport sukoró szdsz Székesfehérvár Szlovákia traffipax traffipax fejérben tragédia tüntetés tűz új influenza útinform választás választás 2010 válság vasút vb velencei-tó videoton videoton fc vidi vihar vonat zene


| Futball NB I Soproni Liga 2009/2010 - 30. Forduló | ||
|---|---|---|
| máj. 22. 15:00 | ZTE FC Nyíregyháza FC |
4 : 3 |
| máj. 22. 17:30 | Budapest Honvéd FTC |
2 : 0 |
| máj. 23. 17:30 | Szombathelyi Haladás FC Paksi FC |
4 : 0 |
| máj. 23. 17:30 | Diósgyőr FC MTK-Budapest |
2 : 5 |
| máj. 23. 17:30 | Újpest FC Vasas |
1 : 0 |
| máj. 23. 17:30 | Győri ETO FC Videoton FC |
1 : 0 |
| máj. 23. 17:30 | Kecskemét-Ereco DVSC |
1 : 0 |
| máj. 23. 17:30 | Lombard Pápa Termál FC Kaposvár FC |
3 : 1 |
