Itt vagyok most: fmh.hu / Helyi hírháló / Lepsény
Harmadik alkalommal rendezik meg a Kastélykertben a III. Lyukas Fazék Fesztivált május 12- én, szombaton.
A Lepsényi ÁMK keretében működő községi könyvtár sikeresen pályázott a Külügyminisztériumnál. A támogatásnak köszönhetően dokumentumokat lehetett beszerezni, illetve az EU- val kapcsolatos ismeretterjesztő előadások megtartása volt a kritérium.
A lepsényi ÁMK intézményegysége, a községi könyvtár sikeresen pályázott a Magyar Külügyminisztérium egyik pályázatán.
Az 1848- as forradalom és szabadságharc 164. évfordulója alkalmából az ÁMK tornatermében tartották meg a megemlékezést községi és intézményi szinten.
Megújult a községi könyvtár, a nyitás előreláthatóan január második felében lesz.
A könyvtár épülete nyitva tart, annak ellenére, hogy javában zajlanak a felújítási munkálatok, amelynek eredményei már láthatók.
Az időjárás kiismerhetetlen. Most azzal lep meg minket, hogy a tavaszi virágok újra kinyílnak és színpompásan virítanak a kertekben.
Július 15- 17. között tartották meg Lepsényben a Lepsényi Kulturális Napok rendezvénysorozatot. A helyszínek a művelődési ház, a kastélykert és a református templom voltak. De mi is történt e három nap alatt?
Ismét megrendezik Lepsényben a Lepsényi Kulturális napok rendezvénysorozatot.
Immár második alkalommal került megrendezésre Lepsényben, a kastélykertben a Lyukas fazék fesztivál. A nap folyamán a változatos programokon mindenki találhatott magának megfelelő kikapcsolódási lehetőséget.
Újabb sikereket könyvelhetnek el a lepsényi és a mezőszentgyörgyi táncosok, citerások és népdalénekesek.
Ritka az olyan hír, amikor a könyvtárakról esik szó. Nos, most Lepsényben történt egy örvendetes eset.
Március 5-én, szombaton, Székesfehérvárott, a Szabadművelődés Házában rendezték a Kor-Társ Ki-Mit-Tud? következő fordulóját. A fellépők egytől egyig nyugdíjasok voltak. Persze a közreműködök lehettek fiatalok is, de csak az előbbieket értékelték.
A Mezőföld Helyi Közösség Egyesülete február 24-én sikeres fórumot rendezett a lepsényi könyvtárban.
Nagy megtiszteltetés érte a Lepsényi Vasútmodell Klubot. Meghívást kaptak Tatabányára a TnT Vasútmodell Baráti Társaságtól, hogy vegyenek részt egy bemutatón és kiállításon a Vértes Centerben.
Immár visszatérő vendégként köszöntik a lepsényi Fekete István Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola tanulói és tanárai a balatonalmádiból érkező Bősz Imrét és feleségét.
Fogyókúra versenyt hirdet immár második alkalommal a Pallas Egyesület Lepsényben. A tavalyi sikeren felbuzdulva újra lehet versenyezni a felesleges kilók leadásában. Két kategória lett meghirdetve: az I. kategória 80 kg- ig, míg a II. kategória 80 kg felett. A verseny időtartama 3 hónap: 2011. február 1.- május 5.
Immár második alkalommal állította fel a Lepsényi Pallasz Kulturális és Természetvédő Egyesület a falu karácsonyfáját. Mint Bánfalviné Veres Andreától, az egyesület elnökétől megtudtuk, rengeteg felajánlás érkezett hozzá a faállításhoz. Díszvendégek is érkeztek, mégpedig a messzi Somlóvásárhelyről, ahol tavasszal a települést árvíz sújtotta. A Pallasz Egyesület gyűjtést szervezett akkor, és ebből támogatta a rászorulókat.
Az erdélyi Kászon fiataljai viszonozták július utolsó napjaiban a lepsényiek júniusi vendégszereplését. Akkor a lepsényi citerások és a nyugdíjasklub asszonykórusa óriási sikert aratott. Nos, a viszont fellépés szintén felejthetetlen élménnyel halmozta el a jelenlévőket.
Az Assisi Szent Ferenc katolikus karitász csoport, a Lepsényért Közalapítvány és a Pallasz Kulturális és Természetvédelmi Egyesület szervezésével Lepsényben gyűjtést szervezetek az árvízkárosultak javára.
Június 26- án, 14 órától az ÁMK Fekete István Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola udvarán az ókor és a középkor hangulatát idézik meg.
Kovács Ferenc lepsényi erőemelő 2010. május 29-én az Egyesült Államokbeli Killeen városában versenyzett, ahol óriási fölénnyel nyerte a versenyt.
Élőben szurkolhattunk az interneten Kovács Ferenc lepsényi erőemelőnek egyesült államokbeli versenyén, a fekvenyomók egyesült államokbeli csúcstalálkozóján. Megérte az izgalom.
Közel egy éves szervezést követően befejezéséhez érkezik a lepsényi Cirbolya és Borbolya citerazenekar és a lepsényi Esthajnal nyugdíjasklub asszonykórusának kászoni kiutazásának szervezése. Már csak a próbák vannak vissza, hogy végleges legyen a műsor, és jöhet a busz!
Lepsényben az ÁMK csatlakozott a Futás Európáért című rendezvényhez, amelyet a magyar, spanyol, belga kormány közösen szervezett. A program célja az európai eszme népszerűsítése, egy futóverseny formájában. A koordinációs munkát a helyi könyvtár irányítja.
A Magyar külügyminisztérium által kiírt pályázaton a lepsényi ÁMK intézményegysége, a községi könyvtár sikeresen pályázott. Ennek keretében négy előadáson vehettek részt az érdeklődők.
A költészet napja alkalmából rendhagyó irodalmi estet szervezett Németh Györgyi, a Lepsényi ÁMK és Kiss István polgármester. E napra két költőt látott vendégül a községi könyvtár a lepsényi Bezzeg János és a soponyai Káliz Sajtos József személyében.
Immár visszatérő vendégként szerepelt a lepsényi Esthajnal Nyugdíjasklub Énekkara a Székesfehérvárott megrendezett Kortárs Ki Mit Tud? fesztiválon, A Szabadművelődés Házában.
A Lepsény-Mezőszentgyörgy Sportkör Sportegyesület 2011. november 17-én Lepsényben a Fekete István Általános Iskolában megtartotta Tisztújító Közgyűlését. A Közgyűlés összehívásának oka az eddigi elnökség lemondását követően az új elnök és elnökség tagjainak megválasztása volt.
Immár 3. alkalommal rendezik meg Lepsényben, az ÁMK intézményeiben a magyar népmese napját.
Lepsény - Szép Anita, lepsényi zumba oktató egy három órás zumba maratont szervez. A bemutató és a tánc színhelye a lepsényi Fekete István Általános Iskola tornaterme lesz, augusztus 27-én.
Július 17- én, vasárnap a csajági falunap zárásaként lépett fel meghívott vendégként Lepsényből a Borbolya és Cirbolya Citerazenekar és az Esthajnal Nyugdíjasklub énekkara.
Június 25- én, szombaton vajdasági vendégszereplésre indultak Lepsényből az Esthajnal Nyugdíjasklub Énekkara, valamint a Cirbolya és a Borbolya Citerazenekar.
Szerdán dél körül felgyulladt a Cinca partján lévő nádas Lepsényben. A tűz a falu határában folyó patak és az M7 autópálya között terjedt nagy sebességgel a viharos szél miatt.
A lepsényi Napraforgó Óvoda Süni csoportja nyílt nap keretében fogadta a szülőket április 8-án, pénteken.
Március 15- én tartja Lepsény Nagyközség Önkormányzata az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 163. évfordulója tiszteletére rendezett ünnepi megemlékezését.
Már egy hónap eltelt a háromból! A helyi, tornára épülő fogyókúra programot a Pallasz Kulturális és Természetvédő Egyesület indította ez év január 10-én. 30 fő jelentkezett, közülük egy a férfi. Ha az életkori megoszlást nézzük, akkor változatos képet kapunk: húsztól hatvan éves korig mozog a képzeletbeli skála. A résztvevők heti 2 alkalommal tornáznak 60 percet.
Ha február, akkor farsang. Február 25- én, pénteken a lepsényi Napraforgó Óvodában farsangolhattak a gyerekek a szüleikkel és az óvónénikkel, dadákkal. Mondani sem kell, hogy már hetekkel ezelőtt ez volt a téma a gyerekek között.
A Mezőföldi Helyi Közösség Egyesülete egy kötetlen fórumot tart a Lepsényi Községi Könyvtárban, 2011. február 24- én, csütörtökön 14 órától.
A korai tavasz ígéreteként kinyíltak az első hóvirágok a Lepsényi Napraforgó Óvoda udvarán.
December 21-én, kedden 11 órakor tartotta az ÁMK Fekete István Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola a hagyományos karácsonyi megemlékezését.
A lepsényi Napraforgó Óvoda szülői munkaközössége immár hagyományosan tartotta meg adventi vásárát és gálaműsorát.
Hagyományosan minden év júliusában rendezik meg Lepsényben a Lepsényi Kulturális Hét rendezvénysorozatot, amely idén három naposra sikeredett, két kiállítással és egy gálaműsorral.
A júniusi rendkívüli csapadékos időjárás miatt súlyosan megrongálódott egy családi ház Lepsényben, a Ferenc utcában.
Május 29-én, szombaton 10 órakor kezdődött az oviban a ballagás és az évzáró ünnepség. Mire véget ért a műsor, sok szülő és nagyszülő szeme lett könnyes.
Minden akadály elhárult Kovács Ferenc lepsényi ifjúsági világbajnok erőemelő egyesült államokbeli kiutazása elől. Május 22- én, szombaton indul versenyzőnk, aki megyénket egy személyben fogja képviselni.
A Magyar Külügyminisztérium felhívására május 7-8-án Európa futást rendeznek szerte az országban, abból az alkalomból, hogy Magyarország, Spanyolország és Belgium tölti be az Európai Unió Tanácsa elnökségi tisztét.
A Veszprémi Tavaszi Játékok Összművészeti és Sportfesztivál április 16-18. között zajlott. Ez a fesztivál volt egy lepsényi fiú, Göcsei Gergő első nagy megmérettetése, aki ének-könnyűzene kategóriában egy igen erős nemzetközi mezőnyben első helyezést ért el.


Gyászjelentések
Gyászhírek, köszönetnyilvánítások, megemlékezések
DerWesten
A WAZ médiacsoport hírportálja

Afganisztán albacomp alcoa fkc alkotmány amerika árvíz autó baleset bicske BKV Budapest csákvár dunaújváros ebel eu eu-elnökség fehérvár fejér fejér megye fidesz film foci földrengés gazdaság gyilkosság H1N1 halál halálos baleset hitel hoki horoszkóp időjárás IMF iskola iszapömlés izrael Japán jégkorong jobbik karácsony kézilabda kiállítás Kína költségvetés koncert kórház kormány kosárlabda közlekedés labdarúgás Líbia lopás magyar Magyarország máv médiatörvény merénylet mór mszp nyugdíj oktatás orbán viktor Országgyűlés pályázat parlament pénz per rablás rendőr rendőrség Sapa Fehérvár AV19 schmitt pál sport sukoró Székesfehérvár traffipax traffipax fejérben tüntetés tűz választás választás 2010 válság velencei-tó videoton videoton fc vidi vihar vonat vörösiszap zene



