Közös szereplés, mely meghozta a gyümölcsét
Mezőszentgyörgyi és lepsényi siker a Kor- Társ Ki Mit Tud?-on
Lepsény - Hat nap telt el azóta, hogy a lepsényi Esthajnal Nyugdíjasklub Asszonykórusa és a Cirbolya citerazenekar fergeteges sikert aratott Székesfehérvárott. Március 6-án, szombaton a siker megismétlődött, csak a szereplők változtak... némileg.
|
Igen csak mozgalmasak a lepsényi Cirbolya Citerazenekar napjai ebben a hónapban. Egyik fellépés követi a másikat. Nem telt el egy hét, és immár másodszor léptek színpadra Székesfehérvárott a Kor- Társ Ki Mit Tud? -on. Egy hete még a lepsényi Esthajnal Asszonykórust kísérték, most pedig a szomszédos település, Mezőszentgyörgy Őszirózsa Nyugdíjasklub Kórusát. Mind a két műsorra vadonatúj dalokat tanultak meg a kórusok, így a citerásoknak is feladták a leckét. Szűk egy hónap alatt közel tíz népdalt kellett megtanulniuk, mint kísérőzenekar. Mert ugye azt tudni kell, hogy a zsűri nem őket pontozta, hanem a nyugdíjas fellépőket. De hát egy jó kíséret sokat lendíthet az összhangon.
Március 6-án elsőként Nyikos Sándorné lépett a színpadra. Évek óta visszatérő vendége a seregszemlének. Két dalt énekelt, amelyet először feszült csendben hallgattak végig a jelenlévők, de a második dalnál már zúgott a vastaps. A befejezést alig lehetett hallana. Nagy volt a sikere, mire helyet foglalt a nézők között, több tucat gratulációt kapott, illetve felkérést, hogy ugyan már, ossza meg mindenkivel a dalok szövegét, illetve dallamát.
|
Az Őszirózsa Nyugdíjasklub Kórusa a harmadik blokkban lépett fel a Cirbolyák kíséretével. A műsoruk repertoárját nyírségi népdalcsokor alkotta, melyekre az volt a jellemző, hogy zeneileg igen nehezek, de pattogó, gyors ritmusúak. Megvárták, hogy csend legyen a nézőtéren, majd elkezdtek énekelni tiszta csengő hangon. Lassan bekapcsolódott a citerazene is, és elkezdődött a varázslat. Pergett a pengető, csengett a zene, és a végén nem maradhatott el a vastaps, a méltán megérdemelt elismerés. A zsűritől szép szavakat, elismerést kaptak, mely oklevelet eredményezett.
A megfeszített munka meghozta az eredményét. Két település klubja fogott össze a közös siker érdekében, s méltán vívták ki a közönség és a zsűri elismerését.
De a munka nem áll meg. A Cirbolya és a Borbolya Citerazenekar március 13- án, Lepsényben, helyben lép fel a helyi Ki Mit Tud?-on, ahol a nézők láthatják, hallhatják azokat a számokat amiket Székesfehérvárott adtak elő. Vendégfellépő lesz a Mezőszentgyörgyi Esthajnal Nyugdíjasklub kórusa. Március 15- én a nemzeti ünnepen szerepelnek ezt követően, majd a hónap végén Csajágon lesz a vendégszereplésük helyszíne.
A fellépésről ide kattintva tekinthető meg videó!
Címkék: Székesfehérvár, lepsény, nyugdíjas ki mit tud?, kortárs ki mit tud?
- Orosz lászlóné Lepsény |
- 2010 03 9 |
- 14:42
Esthajnal Nyugdijasklub részére Lepsény Fő utca 155.
Gratulálunk a sikerhez.
A Fejér Megyei Nyugdijasok Közhasznu
Érdekvédelmi Szervezet
VEZETŐSÉGE
nevében
Kucziné Faddi Éva elnök



iwiw
Delicious
Digg
Facebook
GReader
URLGuru
StumbleUpon
Tumblr
Twitter


















Hozzászólások »
Eddig összesen 1 hozzászólás érkezett.