Kevesebb gabonára számítanak Adonyban
E szélsőséges tavasz és nyárelő után Marczinka Tamás, az adonyi Március 21.Mg. szövetkezet elnöke tájékoztatott az idei kilátásokról.
|
Elmondta, hogy az előző évekhez képest lényegesen kevesebb gabonát fognak betakarítani. A kiesés az eddigi adatok alapján 30-40 % körüli. Információi szerint ez országos jelenség, amire nem tudnak elfogadható magyarázatot találni, hiszen csapadék volt elég. Talán a napsütéses órák száma volt kevesebb, és ez okozta a bajt, bár a kikalászolt zöld állomány még biztató képet mutatott.
Az eddig learatott területen búzából az átlagtermés 4,5-5,5 tonna/ha között ingadozik. Minőség tekintetében elégedettek, mert eddig kizárólag étkezési búzát takarítottak be. A kevesebb, de jó minőségű termés értékesítésénél bíznak költségeik megtérülésében. Ezt látszik igazolni az is, hogy az árakban némi elmozdulás tapasztalható, az elmúlt három hét során a tőzsdén megemelkedett a kereslet, augusztusra már 41.600 Ft/tonna árat ígérnek az EU búzáért, ami jó esetben még magasabb is lehet.
Egyéb termények vonatkozásában az elnök elmondja, hogy a tavaszi árpa, és a vetőmag borsó betakarítása még várat magára. Őszi árpából az utóbbi évek alacsony felvásárlási ára miatt mindössze 21 hektárnyit vetettek, aminek 4,8 tonna lett a hektáronkénti átlaga.
A kapás növényekről, kukoricáról, napraforgóról, cukorrépáról még korai beszélni, hosszú idő van a betakarításukig. Egy azonban biztos, e növényeknél óriási lesz a legkisebb és a legnagyobb termésátlag közötti eltérés. Belvizes területeken a víznyomásos részeken szenvednek a növények, míg a magasabb táblákon szépen fejlődik az állomány.
A betakarítás körülményeire vonatkozóan még elhangzott, hogy a belvizes táblák foltozásán (sáros vízállásos területek kihagyása) kívül eddig semmilyen fennakadás nem volt, a gépek, és kezelőik kiválóan teljesítenek.
Arra a kérdésünkre, hogy az új kormány mezőgazdasággal kapcsolatos intézkedései hogyan érintik a szövetkezetet, az elnök elmondta, hogy erről egyelőre nem tud nyilatkozni, mert konkrét törvények még nem születtek. Várhatóan a földtörvényt fogják először módosítani, ami ha a tervezett formában kerül elfogadásra, biztosan kedvezőtlenebb lesz az eddigiekhez képest. Hátrány a föld adás-vételénél fogja a cégcsoportot érni, hiszen a földet bérlő társas vállalkozás tagjait már gyakorlatilag semmilyen jog nem illeti meg a jövőben. Elővásárlás jog címén egy új rangsort állítanak fel, mely első helyén a Magyar Állam fog állni, majd a családi vállalkozás, őstermelő stb. Abban bíznak, hogy a kormányzat felismeri azt a tényt, hogy a jelenlegi mezőgazdasági társas vállalkozások komoly befizetői társadalmunknak, melyre a továbbiakban is szükség van. Ráadásul ezek a társas vállalkozások jelentős munkáltatók, akik egy főre jutó megművelt terület tekintetében még kisebbek, mint egy családi vállalkozás. (Adonyban pl. mindössze 23 hektár jut 1 fő foglalkoztatottra.)



iwiw
Delicious
Digg
Facebook
GReader
URLGuru
StumbleUpon
Tumblr
Twitter


















Hozzászólások »
Még nem érkezett hozzászólás.