Civilnek lenni természetes
Kulcsár J. László fiatal professzor az USA-ban él. Székesfehérvárhoz régi kapcsolatok kötik, néhány napja az amerikai civilségről tartott itt érdekfeszítő előadást, a civil szervezetek megyei szövetségének meghívására.
nyomtatás |
Küldés e-mailben
|
A+ | A-
- Az amerikai társadalomban a civil részvétel hagyománya a határvidéki tradíciókból fakad, mely érdekes kettősséget hozott létre. Egyrészt nagyon erős az individualizmus, melynek következtében az emberek gyanakodva tekintenek az életüket szabályozni kívánó felsőbb (értsd: kormányzati) beavatkozásra. Ennek következménye, hogy az emberek kevésbé igénylik, hogy az állam helyettük oldja meg a problémákat, és elfogadottabb, ha valaki a saját erejéből jut célhoz. A kettősség másik oldala szintén a tradicionális határvidéki kultúrából jön, ez pedig a közösség érdekeinek tiszteletben tartása. Bármennyire is individualista az amerikai társadalom, nagyon nagy szerepe van a mindennapi életben a helyi közösségeknek, legyenek azok kistelepülések, szomszédságok, klubok, egyházközségek stb. A közösség szem előtt tartása hozza az együttgondolkodást és a közös feladatmegoldást, ami a civil szerveződések egyik alapeleme.
- Európai példát esetleg közel lehet hozni az amerikaihoz?
- Talán a hollandokat. Az USA-ban az átlagemberek mintegy 40 százaléka végez valamilyen önkéntes munkát, az európai arányok ennél alacsonyabbak. Az amerikai rendszer másik sajátossága az adományozási hajlandóság, mely sokkal erősebb az Európában tapasztaltaknál. Érdekesség, hogy az adományozás nem szorosan jövedelemfüggő, vagyis olyanok is adományoznak, akiknek a jövedelme nem túl magas. Akinek nincs lehetősége önkéntes munkát végezni, annak jó megoldás az adományadás. Amely egyébként inkább egyfajta társadalmi elvárás, elsősorban persze a középosztály számára.
- Inkább egyénileg szeret tevékenykedni az amerikai, vagy népszerűbbek az egyesületek, alapítványok?
- Az egyének tevékenysége is adott szervezeteken keresztül zajlik. Ezek igencsak sokszínűek, vannak köztük egyszerű szomszédsági egyesületek, amelyek fő célja a lakóhelyi környezet szépítése, de vannak több millió dolláros költségvetésű nonprofit szervezetek is, amelyeket sokkal általánosabb célok vezérelnek. A professzionálisan működő szervezetek így aztán meg tudnak fizetni ismert szakértőket, és sokszor az állam által nem ellátott területeken tevékenykednek. Egy, Magyarországra jellemző típus nincs az USA-ban, az érdekképviseleti kerekasztalok, érdekegyeztető tömörülések.
- A kisember mennyire tudja hallatni a hangját?
- Amennyiben célja megfogja a társadalom egy nagyobb részét, akkor tudja. A kisemberek harca amúgy is az amerikai folklór egyik kedvelt témája, így a média is hajlamos az ilyen ügyeket felkarolni.
- Az oktatásban megjelenik a civilségre nevelés?
- Igen, az ilyen mintákat már a családban átadjak, általában a szülők a saját példájuk alapján. Emellett az alapfokú oktatásba indirekt módon van beépítve (például amikor a gyerekekkel különböző élethelyzeteket vitatnak meg), a középfokú oktatásban már aktív példa is van rá (sokszor a fiatalabb diákok mentora lesz az idősebb), míg a felsőoktatásban erős kampány zajlik az aktivitás erősítéséért, amelynek egyébként a színtereit is megteremtik. Az amerikai önéletrajzok igen gyakori eleme az önkéntes munkák felsorolása, ez segít a munkaadónak a jelentkező egyéniségének, karakterének elbírálásában.
- De mi a helyzet az anyagiakkal? Itthon éppen azért vergődik civil szervezetek sokasága, mert támogatás híján képtelen megvalósítani kitűzött céljait.
- Az állami támogatás úgy 25 százalék (alacsonyabb, mint Kelet-Európában), 25 százalék jön adományokból és 50 százalék az úgynevezett használati díjakból. Utóbbi olyan pénz, amit az igénybevevők fizetnek a civil szervezetnek a kapott szolgáltatás után. Az USA-ban gyakori, hogy bizonyos szociális, oktatási, egészségügyi feladatokat (például öregek otthona, hajléktalanellátás, terhestanácsadás) nonprofit szervezetek látnak el. Ilyen szempontból hasonlóan működnek, mint egy piaci szereplő, kivéve a profit termelését. Miután az USA-ban közel sincs olyan szociális védőháló, mint amit Európában megszoktunk, így az efféle feladatok nagy része a civil szféra kezében van, ami viszont nem jelent ingyenességet.
- A társadalom minden rétege megjelenik a civilségben? Egyáltalán lehet így tagolni?
- Nem érdemes, mert általánosan jellemző. Mondok néhány példát. Nemrég egy régóta nem működő, bezárt iskolát nyitottak meg újra a környékünkön. Sokan eljöttek romokat eltakarítani, új játszóteret felszerelni, falakat festeni, kerítést építeni. Az egyetemi diákok közül rengetegen elmentek - a tavaszi szünetük terhére - New Orleansban házakat újjáépíteni a Katrina hurrikán pusztítása után. Vagy amikor önkéntesek tartanak foglalkozásokat az Irakban szolgáló katonák itthon maradt gyerekeinek. Van olyan, hogy nagyvárosi önkéntesek tanítanak jelbeszédre siketnéma hajléktalanokat. Vagy spanyol szakos egyetemisták oktatnak alapfokon angolra mexikói bevándorlókat, akik ezt tanfolyami keretek között nem tudnák elérni. Egyik egyetemi, többszörösen kitüntetett, neves professzor kollégám az intézmény melletti réten rendezett tömegprogramban - láthatósági mellényt öltve - az autók közlekedését és parkolását segítette. Én a magam részéről voltam óvodai szülői munkaközösségi tag, szereltem össze állványokat iskolai rendezvényhez, a feleségem tartott művészeti órákat kisiskolásoknak, ültettünk fákat a helyi parkban. Egyébként a legtriviálisabb példát a szomszédságban találja meg az ember. Mindennapos, ha új család költözik a környékre, a szomszédság összefog, átmegy, megköszönti, üdvözli, megvendégeli, megajándékozza őket. Ez apróság, de senki nem marad ki belőle. A példákat hosszasan lehetne sorolni, de az egyik legfontosabb dolog, hogy az önkéntes munka nem derogál senkinek, sőt, annak hiánya az, ami szemet szúr.
