Női dolgok
Létezik női irodalom? Mint nőnemű olvasó, gyakran felteszem magamnak a kérdést.
TETSZETT A CIKK?
Ossza meg az alábbi közösségi oldalakon is:
iwiw
Delicious
Digg
Facebook
GReader
URLGuru
StumbleUpon
Tumblr
Twitter
Többre kíváncsi? Iratkozzon fel a hírlevelünkre, RSS-feedünkre!
nyomtatás |
Küldés e-mailben
|
A+ | A- |
Megosztom
Az is igaz, hogy a zseniális írók éppolyan otthonosan mozognak a női, mint a férfiúi lélek tájain. Édes Anna éppolyan hús-vér nő, mint Natasa Rosztova. Én úgy képzelem, hogy Szabó Magdának az erősebb nemhez tartozó regényalakjai ugyanolyan hitelesek, mint Gina az Abigélből, de ezt azért egy férfi jobban meg tudná ítélni. Ezeknél a műveknél szerintem teljesen mindegy az író és az olvasó nemi hovatartozása. (Bár az utóbbi szerző esetében nem tudom elhessegetni magamtól azt a gyanút, hogy ha ilyen életművel a háta mögött a másik nemhez tartozna, ő volna a kortárs magyar irodalom koronázatlan királya. De mivel nő, s teljességgel hiányzik belőle az általános elismertség elnyerésére irányuló ambíció, csak dolgozik szép csendben, s megelégszik az olvasók szeretetével.)
Vannak viszont nőnemű írók, akik - legalábbis szerintem - határozottan női szemszögből nézik a világot, s írásaikat is ez hatja át. S valljuk be, ez a szempont sokáig nem nagyon érvényesült az irodalomban, hisz alig akadt női író. Most meg, hál istennek van egypár. Vathy Zsuzsát már pár éve felfedeztem magamnak, most két újabb szerzőt is találtam: az orosz Ulickaját és a magyar Tóth Krisztinát. És amikor ilyen könyvet olvasok, mindig úgy érzem, hazaértem. Az irodalmi élményt valami hatalmas otthonosság és ismerősség hatja át: úgy érzem, ilyen történeteket akármeddig el bírnék olvasgatni. Lehet, hogy nem járnak akkora katarzissal, mint mondjuk a Bűn és bűnhődés, de nagyon jól érzem bennük magamat.
Ulickaja Életművésznők című könyve tulajdonképpen arról szól, hogyan és miért hazudnak a nők a nőknek, s a hazugság áldozata hogyan dolgozza ezt fel. Tóth Krisztina a Vonalkódban tizenöt, női hősre exponált történetet oszt meg velünk, melyben a férfiak - bár tulajdonképpen minden miattuk és értük történik - csak fel-felvillanó alakok, s valahogy éppen mindig az villan fel belőlük, amit, mi nők, a legkevésbé szoktunk érteni. Részvétlenség? Keménység? Csapodárság? Vagy egyszerűen ez a férfiasság?
Nagyon kíváncsi lennék, mit olvasnak ki ezekből az elbeszéléskötetekből a férfiolvasók.
S leginkább attól tartok, hogy unják őket...
