Színes virágok a kehelyből
Székesfehérvár - A Mesterségek Házában évről évre népszerű a bútorfestőhét: mindig más-más tájegység mintakincsével ismerkednek a résztvevők. Az idén a neves hartai bútorfestőtől, népi iparművésztől, Monda Lászlóné Schettrer Klárától sajátíthatják el a technikákat, motívumokat...
TETSZETT A CIKK?
Ossza meg az alábbi közösségi oldalakon is:
iwiw
Delicious
Digg
Facebook
GReader
URLGuru
StumbleUpon
Tumblr
Twitter
Többre kíváncsi? Iratkozzon fel a hírlevelünkre, RSS-feedünkre!
nyomtatás |
Küldés e-mailben
|
A+ | A- |
Megosztom
szóljon hozzá
|
Az elmúlt években főleg Erdélyből érkeztek mesterek tanítani az alkotótáborba, hiszen a háromszéki, az udvarhelyi, a kalotaszegi, a torockói stílus volt a téma. Az idén viszont a Duna-Tisza-közének nyugati felén őrzött szép bútorfestő hagyományokkal ismerkednek, hiszen az ottani Harta nevű település híres csodálatos bútorairól. Monda Lászlóné Schettrer Klára pedig egyike azoknak, akik mesterfokon őrzik, ápolják a tradíciót.
- Hogyan lett bútorfestő?
- Hartán nőttem fel, ahol gyerekkoromban a bútorfestés még élő hagyomány volt. Minden harmadik háznál volt egy-egy szoba, amit festett bútorokkal rendeztek be... Mindig szerettem rajzolni, festeni, aztán, amikor már Kalocsára jártam gimnáziumba, foglalkoztatni kezdett a népművészet. Ekkor kezdtem el érdeklődni a szülőfalumban dolgozó bútorfestők munkája iránt is. Elmentem Himpelmann Péter bácsihoz - ő kapta meg a hartaiak közül elsőként a népművészet mestere címet - és én lettem az első tanítványa. Persze, kitartás kell ahhoz, hogy az ember magasabb fokon kezdje művelni a mesterséget. A hartai tsz létrehozott egy bútorfestő csoportot is, a hagyományok ápolásáért. Ez lökést adott ugyan, de végül egyénileg kezdtem a munkáimat zsűriztetni: először főleg ismerősöknek festettem. Közben jöttem rá: ezt a munkát nagyon kell szeretni ahhoz, hogy a nehézségek ne vegyék el az ember kedvét.
|
- A mestere, Himpelmann Péter szívesen átadta a szakmai fortélyokat?
- Kedvesen fogadott, de voltak titkok , amiket csak sokára árult el nekem. Talán úgy gondolta, méltóvá kell válnom rá. Csak hónapok után tudhattam meg tőle, hogyan kell bánni a dammárlakkal. Régebben még olajfestékkel dolgoztunk, és ahhoz, hogy a fára kenve szépen elterüljön a festék, keverni kellett hozzá dammárlakkot. A legfontosabb a vegyítés megfelelő aránya volt. Ha túl hígra sikeredett, a festék kifutott a mintából...
- Mi a hartai festett bútorok legfőbb jellegzetessége?
- Ami a színeket illeti, a mesterek mindig kék alapra dolgoztak: főleg ultramarinkéket, sötétkéket használtak. Erre a kék alapra festették a virágmotívumokat: sárgával, narancsszínnel, pirossal, mélybordóval, de fehéret is használtak. A virágok szárát, leveleit zölddel festették meg. Sok színt használtak, ám ezek mindig harmóniában álltak egymással. Ami a motívumokat illeti: főleg tulipán, tojásvirág, szegfű dominált. A legfőbb sajátosság, hogy a virágok mindig kehelyből vagy kocsárból bontakoznak ki, és csak szimmetrikusan helyezkedhetnek el! A hartai bútor díszítését tehát pontosan meg kell szerkeszteni. Az 1800-as évek elején készült hartai bútorokat még barnára flóderozták: azaz a festéssel a fa erezetét utánozták, és csupán bútor egy kis részét, például a szekrényajtón, padon lévő kazettát díszítették. Aztán a bútorok egyre díszesebbek lettek, amivel ki-ki igyekezett a jómódot hangsúlyozni: a barna alapszín helyét átvette a kék, és olykor már a minták is zsúfolttá tették az összhatást. Én igyekszem visszatérni a gyökerekhez. Úgy érzem, a kevesebb több, az egyszerűbb elegánsabb. De a minta szimmetriája is akkor érvényesül, ha teret hagyunk neki.
- Ön hány hónapig titkolja a fontos fortélyokat?
- Én minden titkot megosztok a tanítványaimmal! A fehérvári Mesterségek Házába is azért jöttem, hogy - azoknak, akiket ez érdekel - a gyakorlatban is megmutassam, miként díszítik a hartai bútort. Először vállaltam efféle egyhetes oktatást, remélem, eredményes lesz.
|
Hozzászólások »
Még nem érkezett hozzászólás.