Itt vagyok most: fmh.hu / Púder nélkül
Marion Cotillard először vonulhatott fel a cannes-i Fesztiválpalota vörös szőnyegén egy versenyfilm, a francia Jacques Audiard csütörtökön bemutatott De Rouille et d'os (Rozsda és csont) című filmjének főszereplőjeként. A Franciaországban az egyik leginkább várt alkotást a kritikusok és a fesztiválközönség is nagy elismeréssel fogadta, s az Oscar- és César-díjas francia színésznőt már a legjobb női alakításért járó díj egyik nagy esélyeseként tartják számon a Croisette-n.
Május 21. Bernát és Felicia névnapja, az év 142. napja a Gergely-naptár szerint.
Május 20. Bernát és Felicia névnapja, az év 141. napja a Gergely-naptár szerint.
Néhány napja még a 65. Cannes-i Filmfesztiválon vett részt Bruce Willis, szombaton azonban már Budapesten folytatta a Good Day to Die Hard forgatását.
Több mint 1,3 millió eurót gyűjtött össze Sean Penn amerikai színész-rendező a 2010 januárjában földrengés sújtotta Haiti megsegítésére a 65. cannes-i filmfesztiválon péntek este rendezett jótékonysági esten.
A kártérítési perektől rettegő amerikai gyártók mindent elkövetnek, hogy elkerüljék a vitás helyzeteket. A termékekhez mellékelt használati utasítások így néha több mint mulatságosak lesznek.
Május 19. Ivó és Milán névnapja, az év 140. napja a Gergely-naptár szerint.
Mary Kennedy holttestére szerdán találtak rá Robert F. Kennedy New Yorktól északra fekvő, bedfordi birtokán, egy "külső épületben".
Nézze meg, mit jósolnak Önnek a csillagok hétfőre!
Balogunyom - A lovak környezete, személyisége, a velük való foglalkozás és a lovaglás hatásai kedvezőek a testnek, a léleknek egyaránt. Ezeket a hatásokat használják fel a lovasterapeuták a foglalkozásaik során. Györgypál Zoltánné gyógytornász-lovasterapeuta a családjával, a munkatársaival sokrétű lovas tevékenységet végez.
Szombathely - Az allergiás megbetegedések száma világszerte évről évre növekszik, ma már nyugodtan nevezhetjük népbetegségnek. Az allergia különféle tünetben nyilvánulhat meg: ismert formája a szénanátha, de ide tartoznak a bőrkiütésekkel járó formák és az ételallergiák is. Ezen a héten a levegőben leginkább a fenyőfélék pollenje száll.

HirdetésA nők hajlamosabbak arra, hogy Facebook-függővé váljanak, mint a férfiak - ezt állítják a közösségi hálótól való függőséget vizsgáló norvég kutatók.
Eva Longoria nem tagadta a vádakat, azt azonban nem árulta el, pontosan miket tulajdonított el, nehogy visszakérhessék tőle az ellopott tárgyakat.
Gyerektartásért harcol a bíróságon volt párjával Linda Evangelista szupermodell.
Nem véletlen, hogy stresszes időszakban összevissza eszik az ember, ami sem a közérzetének, sem a testtömegének nem tesz jót. Többféle magyarázat is van arra, miért hízik az ember stresszes időszakban.
A fiatal magyar felnőttek többsége a szüleivel él, illetve támogatásukra szorul, és az önállóak is intenzíven tartják családjukkal a kapcsolatot - állapította meg az Ipsos az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közvélemény-kutatásában.
Sophia átvette a vezetést Isabellától, Jacob viszont megtartotta elsőségét 2011-ben is az Egyesült Államokban a névadási népszerűségi listán, amelyet döntően vallási megfontolások és valóságshow-sztárok határoznak meg.
Sikeres szívátültetést hajtottak végre egy három hónapos csecsemőn a múlt héten a budapesti Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézetben - közölte az intézet főigazgatója hétfőn az MTI-vel.
Megelőzhető betegség, például tüdőgyulladás, hasmenés és malária következtében halt meg mintegy ötmillió 5 évesnél fiatalabb gyerek világszerte 2010-ben - tette közzé a The Lancet orvosi folyóirat legfrissebb számában.
Annyi perui nő esik aktuális vagy korábbi férje áldozatául, hogy a városi önkormányzatok hajlandóak lennének a jövőben épelméjűséget igazoló dokumentumot kérni a házasulandóktól a negatív társadalmi jelenség megfékezésére - adta hírül szerdán a BBC brit közszolgálati televízió spanyol nyelvű szolgálatának honlapja.
Pácsony - Nagy Istvánné Edit is többször szerepelt már receptjeivel a Pannon Lapok Társasága szakácskönyveiben. Fôzôtudományát más pályázatokon is sikeresen kamatoztatta már.
Megyei körkép - Már kapható a Pannon Lapok Társasága Villámgyors ételek könyve című új receptgyűjteménye.
Íme Kovács Istvánné, zalaegerszegi olvasónk remek receptje arra, hogyan készítsünk finom túrógombócot!
Braille-írású szakácskönyvet adta ki Lengyelországban. Marek Kalbarczyk, a könyv vak társszerzője egyebek közt a mazóviai városok leírását is beleszőtte, mert szerinte a vakság nem az életből kizáró fogyatékosság, csak megnehezíti a mindennapokat.
Íme Kindl Józsefné, fülei olvasónk igazán hagyományos receptje: egy finom lebbencsleves!
Sokan vannak olyanok, akik az allergiát próbálják természetes módon kezelni - Bajdó Bettina jegyzete.
Egy perui kislány ötévesen szült. Ezzel ő lett a világ legfiatalabb anyukája.
Jön a nyár, amikor mi nők szeretnénk minden tekintetben csúcsformánkat mutatni. A látványos változásokért azonban nem kell feltétlenül plasztikai sebészhez fordulnunk.
Sosem lehet tudni, mikor kerül a szervezetbe hormonhatású anyag, amely elhízással fenyeget. Ez a kismamákra is veszélyes.
Vérvörös ajkak, csillogó szemek: idén nyáron bátran sminkelhetünk, persze csak az esti partikra. Reggel inkább a fényvédő krémet tartalmazó tubussal, tégellyel vonuljunk a tükör elé.
Az új év kezdetén mindenki babonásabb lesz egy kicsit. Van, aki meghúzza a malac farkát, más nem takarít az év első napján, míg idén az új divat a szerencsehozó bambusz!
Bloggerünk a szingliség fogalmát járja körül, és a témakör vizsgálatai során arra jutott, hogy voltaképpen egy nagyon ügyes marketing-fogásról van szó, mivel bizonyos gazdasági termékeket csak a facér hölgyekre lehet rásózni. Gazdsági és szingliügyi okfejtés következik.
Bloggerünk ezúttal ismeretlen vidékre merészkedett, megnézte, hogy van-e élet a macsó után. Őszinte meglepetésére úgy találta, naná, hogy van, sőt, akkor kezdődik igazán.
Bloggerünk ezúttal a női lélek mélységeibe vezet be bennünket, legfrissebb bejegyzéséből megtudhatjuk, mennyivel másképpen működik a nőnem a hímnemhez képest, továbbá megvilágítja, hogy kiben van a hiba.
Amikor a rosszfiú rég lelépett, és valahol Hawaiin tengeti idejét barna cicikkel, te még mindig keresed a választ? Noha már nem szereted őt, (ez enyhítő körülmény), szükséged van egy mondatra, egy érzésre, ami kapcsán pontot tehetsz a dolog végére.
A klimax előbb-utóbb minden nőt utolér, de van, aki könnyebben, más nehezebben vészeli át ezt az időszakot.
A kínai zodiákus naptár szerint szerencsés csillagzat alatt születnek azok a gyermekek, akik a sárkány évében jönnek a világra. Szüleiknek azonban a tizenegy másik évhez képest többe kerül a gyermekvállalás.
Kuraliné S. Ildikót, veszprémi Feng Shui szakértőt és lakberendezőt kérdeztük arról, hogy tehetjük boldogabbá és szerencsésebbé az életünket a Feng Shui segítségével.
Érthetetlen, sok ember miért aggódik jövője miatt, amikor se szeri, se száma a rengeteg módszernek, melyek szakértői azt ígérik, segítségükkel a jövőbe láthatunk.
A Nem akarok többé boszorkány lenni című mesét játssza a Mesebolt Bábszínház egész héten bérletben, és vasárnapi matinéban is (november 12-én délelőtt 10 órakor) Kolozsi Angéla főszereplésével.

Afganisztán albacomp alcoa fkc alkotmány amerika árvíz autó baleset bicske BKV Budapest csákvár dunaújváros ebel eu eu-elnökség fehérvár fejér fejér megye fidesz film foci földrengés gazdaság gyilkosság H1N1 halál halálos baleset hitel hoki horoszkóp időjárás IMF iskola iszapömlés izrael Japán jégkorong jobbik karácsony kézilabda kiállítás Kína költségvetés koncert kórház kormány kosárlabda közlekedés labdarúgás Líbia lopás magyar Magyarország máv médiatörvény merénylet mór mszp nyugdíj oktatás orbán viktor Országgyűlés pályázat parlament pénz per rablás rendőr rendőrség Sapa Fehérvár AV19 schmitt pál sport sukoró Székesfehérvár traffipax traffipax fejérben tüntetés tűz választás választás 2010 válság velencei-tó videoton videoton fc vidi vihar vonat vörösiszap zene



Gyászjelentések
Gyászhírek, köszönetnyilvánítások, megemlékezések
F1csatorna
Ecoline
DerWesten
A WAZ médiacsoport hírportálja




