Úszó Eb - Két arany-, két ezüstérem vasárnap (fotókkal, portékkal, nyilatkozatokkal)
Budapest - Hosszú Katinka és Cseh László arany-, Jakabos Zsuzsanna és Verrasztó Dávid pedig ezüstérmet nyert vasárnap a margitszigeti úszó Európa-bajnokságon.
Hosszú - aki csütörtökön 200 m vegyesen és a 4x200-as gyorsváltó tagjaként is aranyérmes lett, hétfőn pedig éppen Jakabos előtt második volt 400 m vegyesen - 2:06.71 perccel zárt. Jakabos a 400 m vegyes bronzérme után élete legjobbjával, 2:07.06-tal szerzett ezúttal ezüstöt.
|
A telt ház, 5000 néző hatalmas buzdítása közepette a két magyar közül Jakabos kezdett gyorsabban, féltávnál elsőként fordult, s egészen a hajráig az élen tempózott. Hosszú visszafogottabb rajt után 100-nál csak az ötödik volt, az utolsó 50-nek pedig negyedikként vágott neki. Miközben a többiek fáradtak, a bajai úszó 31.92 mp-ces 50 méter után elsőként csapott a célba.
|
Hosszú a hazai csapat ötödik elsőségét gyűjtötte be, s korántsem mellesleg három aranyérmével és egy ezüstjével a magyar válogatott legeredményesebb versenyzője lett az Eb-n.
|
A harmadik helyen - 200 m pillangón - a brit Ellen Gandy végzett 2:07.54-gyel.
|
"Nagyon-nagyon boldog vagyok - nyilatkozott Hosszú. - Három aranyat vártak tőlem az Eb-n, s eleget tettem ennek. A váltóval sikerült kárpótolni a szurkolókat a 200 m vegyes ezüstjéért is. A hajrá előtt azt gondoltam, ez az utolsó 50 méter, itt Budapesten, magyar közönség előtt. Nem hiszem, hogy valaha is fogok olyat érezni, mint amikor kiszálltunk a medencéből."
"Nagyon örülök ennek az ezüstnek! - mondta Jakabos. - Menet közben reméltem, hogy Katka nem fog utolérni, de ez nem jött be. Kár találgatni, hogy mi lett volna, ha ő nincs ott a mezőnyben, ott volt és megérdemelten nyert. Úgy vélem, az összes fordulóm jól sikerült, visszanézve erősebben kezdtem, mint gondoltam, de akkor ez tűnt kényelmesnek."
|
Hosszú Katinka - PORTRÉ |
|
|
|
Cseh arany-, Verrasztó ezüstérmes 400 m vegyesen
Cseh László arany-, Verrasztó Dávid pedig ezüstérmet nyert vasárnap 400 m vegyesen a margitszigeti úszó Európa-bajnokságon.
A Kőbánya SC olimpiai ezüstérmes versenyzője sikerével egyszersmind káprázatos sorozatát is folytatta: megszakítás nélkül, 2004, 2006 és 2008 után 2010-ben is Európa-bajnoki címet szerzett a hosszabbik vegyes számában.
Cseh 4.10.95 perccel diadalmaskodott. Verrasztó Dávid 4:12.96-tal végzett a második helyen, húga, Evelyn egy-egy arany és ezüstje után tovább gazdagítva a család éremkollekcióját.
A 200 m női pillangó hangzavarát tovább fokozta a hazai közönség a férfi 400 m vegyes során. Cseh ellentmondást nem tűrően kezdett, nemcsak rajt-cél győzelmet aratott, hanem bő egy testhosszal előzte meg a második Verrasztót, aki szintén csaknem ennyit vert az üldözőkre. Cseh mérlege százszázalékos az Eb-n: két távon indult - a 400 mellett 200 m vegyesen -, s mindkettőn nyert.
Verrasztó a várakozásnak megfelelően - lassabban kezdett, a pillangó után még csak negyedik volt, háton azonban megkezdte a felzárkózást, s a mellúszásra már másodikként fordult. Az utolsó 50-en a második helyét nem veszélyeztette senki, a harmadik izraeli Gal Nevo (4:15.10 p) több mint két másodpercet kapott tőle. Cseh-től pedig több mint négyet.
"Tudtam, hogy nem kell megszakadnom a győzelemért, ez a magyarázata, hogy miért úsztam az utolsó 100-on olyan könnyedén - mondta Cseh. - Ezt az aranyérmet azoknak ajánlom, akik a felkészülés során elviselték a rengeteg hülyeségemet: anyukámnak, apukámnak, a barátnőmnek és edzőmnek, Turi Györgynek."
"Ez a második hely egy kis kárpótlás azért, hogy nem voltam jó 200 vegyesen - nyilatkozott Verrasztó. - Különösen, hogy egyéni legjobbamat értem el. Cseh Lacit nem könnyű legyőzni, egyszerűen ő a legjobb."
Célba érkezés után Cseh boldogan emelte kezét a levegőbe, de talán nála is jobban ünnepeltette magát Verrasztó az egyik kötélre felülve.
Az Eb hatodik magyar aranyérmét Darnyi Tamás nyújtotta át Cseh Lászlónak. Az eredményhirdetés során a protokoll szerint Gyárfás Tamás, a Magyar Úszó Szövetség és az Eb szervezőbizottságának elnöke adta volna át a medált, a négyszeres olimpiai bajnok pedig a kabalaállatot és a virágot. Gyárfás azonban elegáns gesztussal átengedte az éremátadást Darnyinak, akit az Eb-elsőségeket tekintve mostani, nyolcadik győzelmével utolért Cseh.
A magyar csapat a bő negyedórán belül szerzett két kettős diadallal 13 éremnél tart az Eb-n: 6 arany, 4 ezüst, 3 bronz.
|
Cseh László - PORTRÉ |
Címkék: Budapest, cseh lászló, úszás, hosszú katinka, úszó eb, jakabos zsuzsanna, verrasztó dávid
- leninatyec |
- 2010 08 15 |
- 22:14
ez csoda....ez gyönyörű amit a MAGYAR úszók csinálnak.....csak remélni merem, hogy luftballistáink is nézik...és ha mást nem is, de példát vesznek arról, hogy mit kell, lehet tenni azért, hogy szerethetők legyenek.....



iwiw
Delicious
Digg
Facebook
GReader
URLGuru
StumbleUpon
Tumblr
Twitter




















Hozzászólások »
Eddig összesen 1 hozzászólás érkezett.