Fejér Megyei Hírlap logó

2010.03.11. csütörtök, Szilárd

Választás 2010

Részben felhős égbolt.
min. 1°C | max. 3°C

Itt vagyok most: fmh.hu / Választás 2010

Szakmai vitákat kezdeményez az MSZP a Fidesszel

Budapest - Szakmai vitákat kezdeményez az MSZP a Fidesszel - hangzott el Simon Gábor szocialista választmányi elnök és Mesterházy Attila miniszterelnök-jelölt szombati sajtótájékoztatóján, amelyet a választmányi ülés szünetében tartottak.


2010. február. 06. szombat | Szerző: MTI



nyomtatás nyomtatás | küldés e-mailban Küldés e-mailben | A+ | A- hozzászólás 5 hozzászolás



Mesterházy Attila kérdésre válaszolva azt mondta, az MSZP szakpolitikusai vitákat kezdeményeznek, mert az lenne tisztességes, ha a Fidesz is a választók elé tárná a programját. Szavai szerint nem a vita formája, hanem a tartalom a lényeg, hogy végre "ki tudjanak csikarni bármit a Fideszből".

Arra kérdésre, hogy csak a Fidesszel vitáznának-e, vagy a többi párttal is, úgy válaszolt: nekik elsősorban a Fidesz az ellenfelük, és más pártok már nyilvánosságra hozták a programjukat.

A szocialista politikus a kormányfő-jelölti vitával kapcsolatban kiemelte: ennek hagyományai vannak Magyarországon, az elmúlt 12 évben teljesen természetes volt, hogy megtartják. Ennek a fontosságát egyedül a Fidesz kérdőjelezi meg - jegyezte meg, hozzátéve: ő úgy készül, hogy lesz ilyen vita, és várja ennek az időpontját.

Tájékoztatása szerint a szombati választmányi ülés annak a konzultációsorozatnak a része, amelyet az MSZP a választási programjáról tart.

Ismertette: a kampányban és a programban három feladata van a pártnak. Elsőként be kell számolni az eredményekről, mert a Fidesz nagyon tudatosan azt próbálja "hazudni", hogy az elmúlt nyolc évben semmi nem történt, és az ország romokban hever.

Hozzátette: az is feladatuk, hogy felhívják a figyelmet Fidesz szemfényvesztéseire, hazugságaira.

A feladatok közé sorolta, hogy beszéljenek a jövőről, hogy pontosan lehessen látni, az MSZP milyen programot, világképet kínál. Szavai szerint új baloldali politikát hirdetnek, és az MSZP az egyetlen olyan erő, amely képes megvédeni a demokráciát, a szabadságot és a jogállamot. - Ehhez keresünk szövetségeseket a választók között - hangoztatta.

Simon Gábor választmányi elnök a sajtótájékoztatón kijelentette: a Fidesszel szemben az MSZP legalább tud és mer vitázni a programjáról.

Beszámolója szerint a vitában szinte minden felszólaló azt mondta, merjenek büszkék lenni az elért eredményekre, és nem szabad szó nélkül hagyni azt ellenfelek "katasztrófa-kommunikációját". - Ha Orbán Viktor szerint újjá kell építeni az országot, akkor például bontsunk fel az elmúlt években épült 500 kilométernyi autópályát? - fogalmazott.

Fidesz: hazugokkal az vitatkozik, akinek elment a józan esze

Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivője Mesterházy felvetésére közleményben válaszolt, miszerint a Fidesznek 2007 decembere óta van programja. Hazug, korrupt emberekkel csak az vitatkozik, akinek elment a józan esze - tette hozzá.

Címkék: fidesz, mszp, vita, választás 2010



lightgreyboxtop

Hozzászólások »


Eddig összesen 5 hozzászólás érkezett.


Nagyon igazat mondott Cser-Palkovics normális ember nem áll szóba minden féle "emberrel"

  • Ica  |
  •  2010 02 9 |
  •  06:16

Nyugdíjas
Így igaz egy normális ember nem állítja falhoz még a nyugdíjasokat sem de ha meghallgattad volna és sok sok ember Mesterházy Attila beszédét éppen a nyugdíjasokat védte.
Fidesz no kommentál Csak a programját szeretnénk megismerni

Az elmúlt 8 év programjától bármi jobb lehet amit, nem az "éhes-proletárok" készítenek!

nem kell összekeverni a FIDESZ-t a le fizetett agy mosott nyugdíjasaiddal akik végig szenvedték amíg tetted az eszedet
lehetett látni hogy mennyire unják a süket dumádat

általában egy normális ember meg szokta választani,hogy kivel áll szóba és ez így van rendjén

Új hozzászólás »

Fenntartjuk a jogot mindazon hozzászólások visszautasítására, illetve törlésére, amelyek valamilyen faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak, illetve ellentmondanak szabályainknak. Felhívjuk továbbá a hozzászólók figyelmét, hogy tartózkodjanak személyes adatok, telefonszámok közlésétől, és más oldalakról átvett szövegek, szövegrészletek nem megfelelő formában történő publikálásától. A hozzászólás tárgya és szövege nem tartalmazhat HTML kódot.

Ellenőrző kód

Kérjük írja be a baloldali biztonsági kódot!
(A biztonsági kód nem érzékeny a nagy- és kisbetűkre)



Mehet!
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Hirdetés
Hirdetés

Tudósítás

Futball NB I Soproni Liga 2009/2010 - 18. Forduló
márc. 12. 19:00 FTC
Nyíregyháza FC
    - : -
márc. 13. 14:30 MTK-Budapest
Szombathelyi Haladás FC
    - : -
márc. 13. 14:30 Paksi FC
Vasas
    - : -
márc. 13. 15:00 Videoton FC
Lombard Pápa Termál FC
    - : -
márc. 13. 16:00 Kaposvár FC
ZTE FC
    - : -
márc. 13. 16:00 Győri ETO FC
Kecskemét-Ereco
    - : -
márc. 13. 17:30 DVSC
Budapest Honvéd
    - : -
márc. 14. 17:30 Újpest FC
Diósgyőr FC
    - : -
rightboxbottom2
oldalsáv alj